Figyelem! Hosszú és unalmas bűvészet elméleti cikk következik, amit elsősorban saját szórakoztatásomra írok, meg annak a 4-5 embernek akit esetleg még érdekel.

A cím első olvasásra hülyeségnek hathat. Mi az, hogy túl tökéletes? Nem az lenne a cél, hogy minél tökéletesebb legyen egy hatás? Dehogynem. Megpróbálom példákkal illusztrálni, hogy mire gondolok:

Nagyon sok bűvész fél a lebegtetésektől, és nem alaptalanul. Ez egy annyira tökéletes hatás, annyira hihetetlen, hogy egy analitikusan gondolkodó néző kizárásos alapon nagyon hamar rá tud jönni a megoldásra. És itt nem arra gondolok, hogy bármit meglátna a trükk nyitjából, csak egyszerűen a látvány annyira hihetetlen, hogy nagyon kevés lehetséges megoldás marad, ezek közül pedig a néző logikai úton egy pillanat alatt rá tud jönni a helyesre.

Ezekről a túl tökéletes hatásokról (too perfect theory) számos példát találunk a szakirodalomban. Michael Ammar Easy to Master sorozatában van egy pénztrükk, ahol egy aláírt bankjegyet eléget, majd megjelenik a cipőjében. Itt Ammar arról beszél a magyarázatban, hogy korábban úgy csinálta a mutatványt, hogy a lehető legtisztábban látszódjon, ahogy elég a bankjegy (mindenféle takarás nélkül). De nem hozta a trükk a várt hatást. Ugyanis gondolj csak bele: ha teljesen egyértelműen látszik, ahogy elég a pénz, akkor vagy nem a néző pénze ég el, vagy ami a végén előkerül, az nem az ő pénze. És ha a néző eljut idáig gondolatmenetében, máris oda az amúgy oly tökéletes illúzió.

A Fool us-ban volt egy túl tökéletes multiple prediction rutint Richard Bellars. Penn-nek egy tetszőleges 6 betűs szót kellett választania és ő azt írta fel, hogy "housey". Amit az előadó helyesen megjósolt. Itt is az a probléma, hogy Penn a szót már túl véletlenszerűen választotta/kreálta, és annyira valószínűtlen, hogy ezt valaki előre megtudta volna jósolni, hogy óhatatlanul a valós metódus felé tereli a néző gondolatait.

De vehetünk egy másik példát, ahol pl. az amerikai kiválasztott adásában az egyik versenyzőre rá volt tetoválva a néző által választott jin-jang szimbólum. Miután a nézők meggyőződnek róla, hogy a tetoválás valódi, felmerül, hogy talán mégsem lehetett annyira szabad a néző választása.

Mi a megoldás?

Az egyik lehetőség: javítani a metóduson/több metódust kombinálni. A pénzes mutatványnál például ki lehetne találni egy módszert, amivel duplikálható a néző aláírása egy másik pénzre - ezzel tényleg tökéletessé téve a hatást. Vagy a lebegtetésnél két eltérő IT rendszert, loopot egymást felváltva használni, így az egyik metódus gyenge pontját elleplezhetjük a másik metódus erősségével. Persze ez egy nagyon rögös út, de akár új megoldások kitalálásához is vezethet.

A másik lehetőség: gyengíteni a hatást. Mi van? Az ötlet talán elsőre megdöbbentőnek tűnhet. Másodikra is. Általában a bűvészek pont hogy arra törekszenek, hogy minél tisztábbak legyenek a mozdulatok, minél kevesebb zavaró elem, felesleges tárgy legyen a rutinokban. Viszont teljesen lecsupaszítani sem jó egy rutint (pl. ha a cups and balls-ból kihagyod a varázspálcát, gyengül a rutin).

Nagyon sokszor tényleg erősíti a nézők reakcióját, ha gyengíted a hatást. Ammar a bankjegyes trükknél azt javasolja, hogy tedd be a pénzt egy borítékba és úgy égesd el. Ezzel hozzájön egy extra elem, egy takarás a cseréhez, és így titokzatosabb lesz maga az elégetés: tényleg beletette?, kicserélte a borítékot? stb.

Golyó lebegtetésnél a színpadi bűvészek butterfly és zombie esetén is használnak egy kendőt, amivel a golyó le van takarva. Így gyengébb a hatás, mintha takarás nélkül tennék mindezt, ugyanakkor ez segít elrejteni a metódust és jóval tágabb teret ad a megoldások keresésének. Derren Brown írja, hogy ő gyűrű lebegtetés helyett animációt (tárgymozgatást) csinál. Jól felépítve az, hogy a néző kezében a saját gyűrűje megmozdul, egy nagyon picit elválik a kezétől valahogy sokkal inkább hihető, mint az, hogy a levegőben pörögve a bűvész egyik kezétől a másikig lebeg.

Persze mindezzel nem azt akarom mondani, hogy ne törekedjünk a minél tökéletesebb hatások létrehozására, csak talán nem kell pl. egy pénzvándorlásnál ragaszkodni ahhoz, hogy az érmék egyesével a két kéz találkozása nélkül vándoroljanak a bal kézből a jobba.A kevesebb néha több.