Körmendi János ha jól emlékszem valamikor 2006. őszén volt Alföldi Róbert mtv-n futó műsorának vendége. Alföldi feltette neki a szokásos sablonkérdést: van-e valamilyen szerepálma? Ezt szinte minden színésztől meg szokták kérdezni, hogy van-e olyan szerep, amit mindenképp el szeretne játszani. Körmendi a következőt válaszolta: Nincs szerepálma. Ugyanis a szerepálom általában egy konkrét előadás élményéből alakul ki: a színész lát egy előadást, amiben valaki nagyon jól játssza az adott szerepet. Ennek hatására azt gondolja: de jó lenne ezt eljátszani. És ha később esetleg lehetősége lesz eljátszani a szerepet, valószínűleg nem lesz igazán jó. Ugyanis attól, hogy valaki tudta az adott szerepet nagyon jól játszani, egyáltalán nem biztos hogy más színész is tud hasonlóan jó alakítást nyújtani. Többek között ezért vannak rendezők, akik eldöntik, hogy ki tudná jól megformálni az adott karaktert, kinek "állna jól" a szerep.
Hogy mi köze van mindennek a bűvészkedéshez? Szerintem nagyon is sok. Aki látta már Lance Burton 3 gyertyás rutinját, annak már biztos megfordult a fejében, hogy "de jó lenne ezt így egy az egyben megcsinálni". Vagy aki látta már Amazing Johnathant nézőt alázni vagy David Williamsont Rocky-zni, vagy Derren Brownt akármit csinálni, az is biztos gondolt már rá, hogy milyen jó lenne ezt lekoppintani. Én úgy gondolom, hogy a helyzet itt is pontosan ugyanaz. Nem lenne jó ezeket lekoppintani. És nem csak azért nem mert nem illik, meg szerzői jogok és hasonlók. Egyszerűen azért mert az eredmény általában valami ehhez hasonló lesz: Lance Burton koppintás szó szerint
Érdemes ennél a két képnél elidőzni egy kicsit. Lance-hez képest koppintós barátunk: túl közel áll az asztalhoz, túl nagy terpeszben áll, bal kezét túl lent tartja és túlságosan görbén tartja magát. Lance-nél meg valahogy minden a helyén van. És ez csak egy kiragadott pillanat.
De persze nem kell ilyen messzire menni. Tegye fel a kezét, aki nem mondta még el színpadon, hogy "Maga meg szólítson nyugodtan művész úrnak!" vagy azt, hogy "Azonnal hagyja el a helyiséget!". Ezek a mondatok is valamiért csak Molnár Gergelynek állnak jól. De beszélhetnék trükkök másolásáról, más zenéjének használatáról stb. Persze, hogy sokkal nehezebb saját stílust kialakítani. Egy-egy poén csak évek alatt érik be igazán. Megtalálni, legyártatni a megfelelő trükköket, kiválasztani zenét, ruhát, kidolgozni a szöveget: ezek nem mennek néhány hét alatt. És utána persze gyakorolni, fellépni, kielemezni és változtatni folyamatosan.
Most sokaknak úgy tűnhet, hogy én a koppintás ellen vagyok. Ez nem igaz. Eddig is elsősorban az ész nélkül másolásról írtam. A koppintás természetes szakasz egy előadó életében: először mindenki saját tanárát koppintja, vagy a videón szereplő előadót, hiszen így lehet megtanulni a trükköt és előadásmódját. Így lehet kipróbálni hogy merre érdemes továbbmenni, egyáltalán melyik műfajjal érdemes próbálkozni. Vagyis véletlenül sem a szakmát most kezdő fiatalokat akarom óva inteni a másolástól. Koppintsanak csak nyugodtan, mást nem is nagyon tehetnének, a koppintás természetes dolog a szakma tanulási folyamatának elején. De ezt viszonylag hamar ki kellene nőni. Aki tízen-húszon éves szakmai múlttal a háta mögött is más előadók zenéjéből, trükkjeiből, poénjaiból és előadásmódjából építi fel a műsorát az az én szememben már nem tekinthető elfogadhatónak.
Persze igaz, hogy mindenki másol - teljesen eredeti ötletekkel nagyon nehéz előjönni. Sokszor még a külföldi nagy sztárok is egymást koppintják. De egyrészt nem ritka, hogy ezekből a "koppintásokból" legalább olyan jó vagy jobb műsor születik mint az eredeti, illetve sokszor nem is lehet megmondani melyik a jobb. De ezen a szinten (pl. Vegasban) nagyon gyorsan megbukik az, ami nem hiteles, ami nem áll jól.
Természetesen ez az egész téma nagyon szubjektív, ezt a cikket csak vitaindítónak szántam. Te kinek melyik produkcióját koppintanád le?