Még ha rengeteg zenét hallgatunk is, felmerülhet a kérdés, hogy milyen a jó zene egy bűvészműsorhoz. El kell, hogy keserítselek, de erre a kérdésre még én sem tudok, egy egyszerű egyértelmű választ adni. A jó zene nehezen meghatározható, és mindenki számára különböző. Egy biztos.: A jó zene legalább annyira ragadja magával a nézőket, mint magát az előadót.

A megfelelő zene, az előadó és a trükk között alkotott kapcsolatból fakad. Egy nő lebegtetést előadhatunk dinamikusan módon pergős zenére (Hans Klok), vagy lassan, érzékeny mozdulatokkal fűszerezve romantikus zenére (Double Fantasy).

Még mielőtt a zenénket kiválasztanánk, van egy érzés, elképzelés bennünk, hogy milyen hatást szeretnénk, hogy műsorunk keltsen a nézőkben. Kövessük ezt az érzést, és próbáljunk meg keresni olyan zenéket, korábbi bűvész műsorokat, vagy akár filmeket, amelyek ezt az érzést váltották ki belőlünk. Ha ezzel megvagyunk, van egy fő irány amit követni tudunk. Nézzünk utána a zene szerzőjének, és hallgassunk meg más szerzeményeket tőle, vagy hozzá hasonló zenét játszó kortársaitól.

Előadása, és előadója válogatja, hogy mennyire hosszadalmas a megfelelő zenét megtalálni. Néha van, hogy egy műsorhoz nagyon egyszerűen találok zenét, meghallom a rádióban, anélkül, hogy kerestem volna, és rögtön tudom, hogy erre a muzsikára akarom a négy ászt megjelentetni, máskor pedig hónapok, akár évek keresése után sikerül csak rátalálni a megfelelő szerzeményre. A legfontosabb, hogy a jó zenét érezni kell. Mikor meghalljuk, éreznünk kell, hogy az tökéletes kiegészítője a műsorunknak, trükkünknek. Élvezzünk gyakorolni rá, dolgozni rá, s merítkezzünk meg a zene által közvetített érzés élményében. Csak akkor alkothat egy zenés előadás teljes egészet, ha ez előadó egy a zenével.

Vizsgáljuk meg egy konkrét példát. A bűvészet egyik legősibb, és azt hiszem bátran mondhatom, hogy az egyik leggyakrabban bemutatott színpadi trükkje a kártyamanipuláció. Két kedves barátom David Sousa (FISM 2006 – Manipuláció 2. helyezett) és An Ha Lim (FISM 2009 – Manipuláció 3. helyezett) mind ketten kártya manipulációs műsorukkal lettek híresek a nemzetközi porondon, pedig a két műsor tempóját, dinamikáját, és zenéjét tekintve szinte nem is lehetne különbözőbb.

Amíg David félelmetes eleganciával, az egész színháztermet megtöltő nyugalommal, egyhelyben állva, nyugodt zenére jelenteti meg kártyák kavalkádját a levegőből, addig Ha Lim elképesztő tempót diktálva, még a szakmának is szinte követhetetlen sebességgel, gyors és dinamikus zenére, a színpad nagy részét betöltve varázsolja el a közönséget. Mindkét műsor egészen fantasztikus, és lenyűgözően varázslatos, és bár témájuk hasonló, kivitelezésük és zenehasználatuk teljesen különböző.

Amíg David zenéje nyugodt, visszafogott, jó értelemben véve monoton, addig Ha Lim zenéje dinamikus és pergős. A két művész zeneválasztása teljesen különböző, ami elkerülhetetlen mivel a két előadó is teljesen különböző. A portugál és a dél-kóreai bűvész is megtalálta, hogy milyen zene passzol megjelenéséhez, stílusához, amellett, hogy kiegészíti, és teljessé teszi előadását. Ebből a példából és kristálytisztán láthatjuk, hogy egy trükkhöz mennyire különböző zenék passzolhatnak.