Kedves Versenyzők és Érdeklődők!
Lehet nevezni az november 6-7. között megrendezésre kerülő Corodini Kupára.
Mivel korlátozott idő áll rendelkezésre a verseny lebonyolítására, ezért maximum 20 versenyző számára lesz lehetőség, hogy bemutassa műsorát. A nevezéseket beérkezési sorrendben regisztráljuk, tehát aki szeretne nevezni, érdemes ezt minél hamarabb megtennie, amihez mindössze egy emailt kell küldeni a corodini@gmail.com címre a következő információkkal: név, életkor, város, kategória (mikromágia vagy színpadi bűvészet - amikro produkciók a színpad előtt, a színpadiak a színpadon kerülnek bemutatásra), technikai igények. A 20 fős keret betelése után a nevezők várólistára kerülnek.
A műsoridő maximum 10 perc lehet, erre fontos figyelni a felkészülésnél. A 10 perc limitidő túllépését a zsűri szigorúan veszi: 11 percen túl pontlevonással sújtják a versenyzőt, 13 percnél pedig leállítják a produkciót.
A pontozás a FISM hivatalos pontrendszere szerint zajlik, vagyis minden zsűritag az alábbiak szerint pontoz:
- Előadásmód / Színpadi jelenlét (30 pont)
- Technikai felkészültség / Kellék kezelés (30 pont)
- Eredetiség (30 pont)
- Összbenyomás / Műsor felépítése (10 pont)
- Összesen 100 pont
Vagyis az 5 zsűritag összesen maximum 500 pontot adhat. Az első hely kiadásához minimum 400 pont kell, a másodikhoz 375, a harmadikhoz 350. A nagydíjat a legtöbb pontot (de legalább 425-öt) elért versenyző kapja.
Két korosztály van: junior (18 éves kor alatt), felnőtt (18 éves kortól). Két kategória van: mikromágia és színpadi bűvészet, de zsűrinek lehetősége van új kategóriák létrehozására (pl. illúzió, mentál, fakír stb.) esetleg kategóriák és életkor csoportok összevonására vagy felosztására és különdíjak odaítélésére.
A verseny november 7.-én lesz 10 órától Budaörsön.
Update: Betelt a 20 fős keret. Innentől várólistára lehet jelentkezni.