35 éve, 1987. jaunár 25-én halt meg Rodolfo. Ebből az alkalomból Sugár Péter bűvészmesterel beszélgettem róla.

- Hol találkoztál először Rodolfóval? Előadását láttad, vagy bűvészrendezvényen találkoztatok?

- A bűvészklubban leült mellém, és én fölnéztem rá. Ő még visszanézett, és összemosolyogtunk. Tulajdonképpen onnantól fogva egy szimpátia alakult ki közöttünk.

- Ő gyakran járt bűvészklubba?

- Nem járt a mi klubbunkba gyakran. A Fészek Klubban neki megvolt a saját társasága, a régi bűvészek: a Naxner Guszti, Hollay István, Hollay Lily. Ott nagy tisztelet övezte őt és ott boldog volt. 

- Úgy tudom, hogy 70-es évek elejétől léptetek is fel együtt. Ezek milyen előadások voltak?

- Kürti Pál rendezett műsorokat nagy művelődési házakban, aminek a címe Randevú Rodolfóval volt. Itt mi is szerepeltünk egy páran fiatal bűvészek, mint a Szabó Gyuri, Molnár Gergely, Fülöp Tibi. De természetesen Rodolfo volt a nagy attrakció, önállóan csinált 40 percet. Akkoriban én a kis kedves, színes műsorommal boldog voltam, hogy ott lehetek. Volt sokszor, hogy megállt oldalt és ő is megnézte az én műsoromat. Aztán emlékszem, hogy ott állt a függöny szélénél és várta, hogy bemondják a nevét. És a színpadra lépés előtt azt mondta, "Istenkém, segíts!" és beleköpött a tenyerébe, összedörzsölte a kezeit és úgy rejtette el a kártyákat benne mielőtt kilépett.

- Voltál nála otthon is?

- Sokszor voltam fönt a lakásán. Volt, hogy mutattam neki egy trükköt, ahol négy ász és négy király helyet cserélt. Utána láttam, hogy huncutul mosolyog. Elővett ő is négy királyt és négy ászt, de mindegyiknek más volt a hátlapja, a királyok pirosak, az ászok kék hátúak, és mégis helyet cseréltek. Nem tudtam, hogy csinálta. És akkor láttam azt a diadalmas mosolyt az arcán. Később viszont volt olyan, amikor már olyat mutattam, amire ő már nem mutatott semmit.

- A bűvészeten kívül másról is beszélgettetek?

- Igen. Egyszer kinyitotta a szekrényt, és megmutatta, hogy “ezt kaptam legutóbb”. Mutatott egy kelléket, hogy átszúrja az üveget, átmegy rajta a kendő és a kendőt még mozgatni is tudja. Ötletes dolog volt szerintem. Azt mondta “ez is van, meg az is van, de minek?” Na és én megértettem ezt a dolgot, mert ezzel azt mondta, ő mindent odaadna az én fiatalságomért. 

- Milyen volt a viszonyod vele?

- Én szerettem Rodolfót. Megmutatta abszolút az emberségét irányomba. A ki-mit tud? budapesti döntőjében emléklapot kaptam, de a tv adásba nem jutottam be. Akkor nekem mondták többen is, hogy a termetem miatt nem engedtek be, mert hogy a szocialista ifjúság az nem ilyen, azok egészségesek, szépek. Kürti Pál akkor odajött hozzám, és mondta, hogy a Rodolfo szeretne veled beszélni. Odamentem hozzá, és azt mondta, hogy "ne törődj vele Életkém, te nagyon jó vagy, én már többször is láttalak". (Akkor már gyakran léptünk fel egy műsorban.) És akkor azt mondta, hogy "én tudom, hogy jó vagy, készülj föl, gyere el a vizsgára és meg fogod kapni". Akkoriban ő volt az artista vizsgabizottság elnöke. Elmentem a vizsgára a Fővárosi Nagycirkuszba 1974-ben, és meg is kaptam a működési engedélyt. 

-  Ezeken az artistavizsgákon mennyire volt szigorú?

- Szigorú volt, igen, azt hallottam én is. De az az igazság, akinek megmondta, hogy "Életkém nem vagy elég jó", az ugye ezt nem ismerte el. Az azt mondta, hogy persze, én tudok olyan kézügyességi fogásokat, amiket Rudi bácsi nem is tud megcsinálni. Nem, de tudott mást. Tudott például úgy lopni, hogy szenzációs volt. Ő megértette, hogy nem a trükk a lényeg, hanem az előadás. Akit nem engedett át, az nyilván nem fog jót mondani róla. Kétségkívül szigorú volt. Amikor én vizsgáztam, akkor történt meg az először, hogy hat embert átengedett. Amikor már profi voltam, megtette azt, hogy beajánlott az akkori egyik legmenőbb helyre, a Moulin Rouge-ba. El se akartam hinni.

- Mi a legkedvesebb emléked vele kapcsolatban?

- Egy közös fellépésünk után lementünk a Corodini bűvészklubba. Először Rodolfo mutatott kártyatrükköket, aztán a többiek mondták, hogy Péter, te is mutass valamit. És akkor én elkezdtem ászokat elővarázsolni először megjelent a treff ász, aztán a másodikra már közbeszólt a Rodolfo és azt mondta “ha előjött egy ász, előjön a másik is”. Aztán a következőnél megint volt egy megjegyzése. Ezzel kicsit felmérgesített. És akkor az utolsónál én azt benyögtem, hogy: “előjött az utolsó, hát nem érdekes ez”. (Utalva a híres mondására.) Aztán csináltam még egy trükköt és annál meg azt mondtam, hogy “vigyázat, mert most csalok” és közben néztem a reakcióját. Megmondom őszintén, ezt senki nem merte volna vele megcsinálni. Utána azért én is odamentem hozzá és mondtam, hogy "ne haragudjon a Rudi bácsi, nem akartam megsérteni". De mosolyogva mondta, hogy "nem haragszom, kérem, én nem haragszom". Ő megérezte azt ha valaki sunyi és megérezte a tisztaszívűséget is. 

- Szerinted mi volt a sikerének a titka?

- Ő akkor is, mikor csak presszóba ment - a Művész Presszóba járt - mindig öltöny, nyakkendőt hordott. Civilben is bűvész volt. Neki ez volt a boldogság, a bűvészkedés. Nem véletlenül volt ő a legnagyobb, volt egy olyan sármja, ami az embereket magával ragadta.

- Köszönöm a beszélgetést.