
Dátum: 2023. június 11., vasárnap 9 órától •
Helyszín: MOMkult – 1124 Bp., Csörsz u. 18.
Weboldal: https://
Beharangozó szöveg:
Ha június, akkor Napfényes Fesztivál! Idén 20. alkalommal jelentkezik a holisztikus egészségszemlélet egyik legnagyobb és legsokoldalúbb hazai rendezvénye, mely ezúttal a XII. kerületi MoM Kultúrális Központban várja az érdeklődőket és családjukat, június 11-én!
„Tanulás, felismerés, szórakozás, élmény” – ebben a négy szóban összefoglalva a fesztivál lényegét a tanulásról mindenekelőtt neves előadóink fognak gondoskodni. A nagyszínpadon az elmúlt évek legnépszerűbb fellépői közül Prof. Dr. Bagdy Emőke pszichológus, Laár András előadóművész és spirituális gondolkodó, Grandpierre Atilla kutató és író, Paksi Zoltán asztrozófus, illetve Váradi Tibor természetgyógyász és vallásbölcsész osztja meg velünk értékes és megszívlelendő gondolatait.
Egy jó előadás egészen biztosan felismeréseket ébreszt a hallgatóban, ám ezeket még személyesebbé tehetjük a nap során tartott workshopokon, ahol a célkitűzés művészetétől a belső gyermek felfedezésen át a rák lelki hátteréig számos sokakat érintő téma terítékre kerül. Egészen személyre szabott tanácsokat pedig az évről évre rendkívül népszerű természetgyógyászati konzultációkon és bemutató kezeléseken kaphatunk, ahol az alternatív medicina széles palettája felvonul a kommunikációs tanácsadástól a gyógymasszázson át a hőkamerás állapotfelmérésig. Több bekezdés is kevés lenne az összes lehetőség felsorolásához!
Túl komoly lenne ez a nap, ha nem lenne lehetőség mindemellett az igényes szórakozásra, melyről olyan jeles előadóművészek fognak gondoskodni, mint Kökény Attila énekes, Hajnóczy Soma világbajnok bűvész, a beatboxot a fúvós zenével ötvöző Jammal & The GrooveTroop, illetve Kövi Szabolcs instrumentális művész. A gyermekekre is gondoltunk, a nekik felállított színpadon a minden generációt meghódító Mazsola és Tádé zenés bábjáték, a Katáng zenekar gyermekkoncertje, Kőhalmi Ferenc mókás bűvészműsora, illetve a Kuttyomfitty Társulat magával ragadó mesejátéka lesz látható-hallható.
Ha pedig még sosem festettél igazi vászonra, vagy nem próbáltad ki magad egy improvizációs színdarabban – a Napfényes Fesztiválon erre is lehetőséged lesz! Különböző művészeti foglalkozásaink egészen biztosan olyan élményhez juttatnak – ha elég bátor vagy –, amire később is emlékezni fogsz. Az ízélményre vágyóknak érdemes részt venniük Kovács Zoltán kreatív séf főzőshow-ján, aki egészséges és finom vegán ételek készítésének fortélyait fogja bemutatni, aki pedig önmagát szeretné jobban megismerni, annak figyelmébe ajánljuk játékos önismereti foglalkozásainkat, ahol az élmény és a felismerés összeforr.
Várunk tehát mindenkit szeretettel, aki új ismeretekre, továbblendítő felismerésekre, igényes szórakozásra és felejthetetlen élményekre vágyik! Új helyszínen a megszokott jó hangulattal és színvonallal!
Nagyszínpad
9:50 Megnyitó
11:00 Időutazók Társulat – Zsonglőr show
11:30 Váradi Tibor előadása:Elengedés és elfogadás – a teljes élet két pillére
13:30 Prof. dr. Bagdy Emőke:Megbocsájtás, elengedés, újrakezdés
14:30 Hajnóczy Soma bűvészshow
15:00 Laár András:Férfi harcok, női küzdelmek – hogyan teremthetünk békességet egymás között?
16:00 Kökény Attila
16:30 Váradi Tibor: 2023 – A Mars évének titkai (bátorság, kitartás, belső erő)
17:30 Jammal the Groove Troop
18:00 Paksi Zoltán: Naprendszer az Emberben, Ember a Naprendszerben
19:00 Kövi Szabolcs fuvolaművész zárókoncertje
09:30 Tündérkert Bábcsoport és a Törpemuzsika zenekar
10:30 Kőhalmi Ferenc gyermekeknek szóló bűvészműsora
11:30 Kuttyomfitty Társulat előadása: Kukorica Jancsi, a vitéz
13:00 Ametist bábszínház: Mazsola és Tádé
14:00 Katáng együttes: A Héterdő csodái
15:00 Pedagógiai kerekasztal
09:30 Szabó Norbert:Vágj bele! Az elindulás művészete – A sikeres újrakezdés alapelvei
10:30 Csehi István:Célok a belső fejlődés szolgálatában – A célkitűzés művészete a kiteljesedett, boldog élethez
11:30 Gergely Atilla:Belső Tánc – Szabadítsd fel Önmagad a mozgás és a tánc gyógyító ereje által
12:30 Nagy Gábor Borisz:Találj rá a párodra! – Ami elválaszt és ami összeköt a Társunkkal
13:30 dr. Babics Júlia, Bratinané Lazányi Krisztina, dr. Jakab Tibor, Nagyné Szili Zsuzsanna:
Kerekasztal beszélgetések a rosszindulatú dagantos betegségek megelőzéséről és gyógyításáról
14:30 Pogány Zita:Stresszoldás – Praktikus megoldások a feszültségeink kezelésére
15:30 dr. Babics Júlia – Laukó-Biró Anna:Cukorügyek, cukorbajok – Az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség megelőzése és természetes gyógymódjai
17:30 Komáromy Zoltán:Dobogókő titkai – Szakrális geometriával a Föld szívcsakrájának nyomában
10:00 Dr. Hargitai Réka:Hőkamerás állapotfelmérés – Panaszaink rejtett okainak feltárása
12:00 Lóránt-Lakatos Beáta:Meseterápia kicsiknek és nagyoknak – Akaratvilágunk életre keltése a mesék erejével
13:00 Köles Klára:Gyermekkori lelki sérüléseink gyógyítása – Anyaseb
14:00 Bratinané Lazányi Krisztina:Határok – Az egészséges önérvényesítéstől az önátadásig
15:00 Csehi István:Ébreszd fel a belső harcosod! – Hogyan győzzük le félelmeinket?
16:00 Csehi-Pogány Frida:Hajunk egészsége – Miről árulkodik a hajunk állapota?
17:00 Vodiláné Molnár Ágnes:Ébreszd fel a szépséged! – Találd meg a belső szépséghez vezető utat
09:30 Kerékgyártó Katalin:Színterápia – A színek csodálatos gyógyító ereje
10:30 Darai Dóra:A bennünk élő gyermek felfedezése – Lelkünk gyógyulása a Belső Gyermek által
12:30 Lengyel-Hanga Beatrix, Kelemen Zsuzsanna:Tanulási nehészégek jelei és lehetséges okai – Szempontok az iskolára való felkészüléshez
13:30 Barna-Herrer Dorottya, Dr. Várhelyi Gábor:A fiatalság megőrzésének titkai – Schüssler-sók a mindennapokban
14:30 Horváthné dr. Budai Éva:A fogak bölcsessége és pszichoszomatikája – Odontozófia
15:30 Bereczné Györfi Mónika:Függőségek és szokások – Szabadon élni jó!
16:30 Jáki Zoltán:Gyógyítsd meg a gerincsérved! – Milyen lelki hozzáállás kell a valódi gyógyuláshoz?
17:30 Ákoshegyi Andrea:Dentál-mentál – A szájhigiéniáról másként
10:00 Nyersvegán ételkészítés Szikra Dávid vegán séffel, Napfényes Étterem
15:00 Napfényes főzőshow Kovács Zoltán kreatív vegán séffel, Napfényes Étterem
Egyéni konzultációk:
antropozófus orvoslás • Bach-virágterápia • biográfia, életútvezetés • családállítás • családi és párkapcsolati konzultáció • Dr. Voll-féle diagnosztika • Dr. Hauschka kozmetika • fejmasszázs • gerincápolás • gyógymasszázs • gyógytorna • hajgyógyászat • homeopátia • íriszdiagnosztika • kineziológia • kranioszakrális kezelés • művészeti munka • nehézfém és allergia állapotfelmérés • orvosi konzultációval egybekötött hőkamerás vizsgálat • pszichológia • sminktanácsadás • színtanácsadás • tanulási nehézségek és gyógypedagógia
A workshopokra és a konzultációkra a helyszínen előzetes jelentkezés szükséges a Jelentkezési Pultnál.
Jegyárak:
4.000 Ft – Teljes árú
2.000 Ft – Nyugdíjas belépőjegy
2.000 Ft – Nappali tagozatos diák
1.000 Ft – Gyerek (7-14 éves korig)
Ingyenes – 7 év alatt és 72 év felett
8.000 Ft – Családi (2 felnőtt + 2 gyerek/diák)
Jegyek a rendezvény napján a helyszínen vagy honlapunkon elővételben kaphatók.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.