Ma 39 éve, 1987. január 25-én halt meg Rodolfo. Öt évvel ezelőtt, 2021-ben csináltam egy interjút Molnár Gergellyel, amiben Rodolfóval való kapcsolatáról és emlékeiről mesélt. Ennek részletei bekerültek a Rodolfo születésének 110. évfordulójára készült dokumentumfilmünkbe, de terjedelmi okok miatt nagyon sok minden kimaradt. Sajnos ma már Gergely sincs velünk, ezért úgy gondoltam, hogy Rodolfo halálának évfordulója alkalmából közzéteszem a Gergellyel készült beszélgetés leiratát, amiből mindkettőjük életéről sokat megtudhatunk.

- Mikor láttad először Rodolfót fellépni?

- 1962-ben írtam Rodolfónak egy levelet, ahol bejelentkeztem, hogy én is egy nagy bűvész vagyok, és szeretnék vele találkozni, lehetséges-e. És bármilyen hihetetlen, egy-két héten belül jött a válasz, hogy "Kedves fiatal barátom, ha teheted, akkor gyere el hozzám, és nézzük meg, hogy milyen nagy bűvész vagy te". Hát persze ezt viccesen kell érteni, a nagy bűvészt. És el is mentem a Rodolfóhoz, valamikor 1962. december eleje lehetett, és fölmentem a Kálmán utca 14-be a lakására, ott a kedves felesége, Olga néni süteménnyel fogadott. Tehát ez volt az első találkozásunk, és amikor egy 1-2 óra hosszát ott beszélgettünk, és mutogatott nekem trükköket. Megkérdezte, hogy én mit szólok hozzá, még arra is emlékszem, hogy ajándékba is adott egy-két kis kártyatrükköt, amik még mindig megvannak, ezeket őrzöm.

Amikor befejeztük azt a másfél-két óra bűvészkedést, beszélgetést, azt mondja: "Na, akkor most elindulunk, és eljössz velem a parlamentbe". Ugyanis ez pont valamikor a karácsonyi parlamenti gyerekműsor előtt volt, ahol minden évben föllépett Rodolfo, és hát ez nagy szám volt, hogy engem ő meghívott. Ideadta az egyik nagy hengeres rekvizitét (amiből rengeteg selyemkendőt varázsolt elő), és azt mondja: "Fiam, fogd ezt meg, és állj ide mellém - azt mondta - nem árt, hogyha látják, hogy velem vagy." Így viccelődött. A Parlamenttől nem túl messze lakott, elsétáltunk, és azt mondta a kapuban, hogy “Na, eddig volt a közös séta, akkor most örülök, hogy eljöttél, és gyere máskor is”, és onnan ő továbbment egyedül, és már ezt a műsorát, amit abban az évben bemutatott, a televízió is közvetítette, és ott láttam, és azt mondtam a családnak, hogy “Nézzétek, én kísértem a Rodolfót a Parlamentig”. Ez volt az első találkozásunk, és azt hiszem, hogy ez volt az az első, amikor láttam is őt bűvészkedni, azon a héten amikor ment a televízióban.

- És utána mikor találkoztatok legközelebb?

- Én többször eljöttem őhozzá, talán háromszor-négyszer összesen, tehát nem jártam én a nyakára. Az egyik találkozásnál azt mondta nekem, hogy: "Fiam, én nem tanítok bűvészkedni, de látom, hogy te nagyon szeretnél bűvész lenni, tudok neked ajánlani valakit". És volt egy bűvészmester, Vanek Béla bácsi, egy idősebb úriember, és elmentem hozzá, hogy Rodolfo küldött, és ez egy jó ómen volt. Tanítványává fogadott a Vanek Béla, és éveken keresztül heti egy-két alkalommal jártam hozzá tanulni. Közben nem szakadt meg Rodolfóval a kapcsolat, mert Rodolfo beajánlott engem a Magyar Amatőr Mágusok Egyesületébe (MAME). Abban az időben még úgy lehetett bejutni, hogyha két ajánló ajánlott valakit egy ilyen egyesületi tagnak, és hát természetesen beajánlottak, befogadtak, be kellett mutatnom egy 10-15 perces műsort. Ez mindenkinek tetszett, hogy még örültek is, hogy végre egy fiatal srác, aki itt bűvészkedni fog velünk, ugyanis tudni kell, hogy akkor a bűvésztársadalom eléggé kiöregedett volt. A két világháború között nagyon élt a bűvészet, de utána egy picit visszahanyatlott ls pont Rodolfo tette újra népszerűvé a műfajt.

- Az artista vizsgákra szeretnék még rákérdezni, mert ugye ő artista vizsgán is vizsgabizottsági elnök volt. Mennyire volt szigorú az artistavizsgán? 

- Én 1971-ben vizsgáztam, és páros lábbal rúgott ki. Azt mondta: "Fiam, neked még gyakorolnod kell", pedig nagyon jól ismertük egymást. És következő évben megint volt artista vizsga, akkor valahogy úgy jött ki a lépés, hogy egy évvel később, 1972-ben megint volt. Én '71-től, mióta eltanácsoltak az artista vizsgán, '72-ig napi 8-10 órát gyakoroltam, és azt mondtam: "Na majd én most megmutatom, hogy nem fogtok kirúgni". És amikor volt a vizsga, ott ugye 30-40 bűvész tolongott. Amikor megvolt az én vizsgaműsorom, akkor odajött, engem két oldalról megpuszilt, és azt mondta, hogy “Gergelykém, én tavaly elhatároztam, hogy egy nagyon pici híja volt, hogy nem mentél át a vizsgán, és elhatároztam, hogy most segíteni fogok neked egy kicsit. De - azt mondta - kilencen ültünk a zsűriben, kilenc kéz emelkedett a levegőbe, úgyhogy nem kellett segítenem, nyugodj meg.” Tehát megkaptam a működési engedélyt, ami akkor még hatalmas szó volt az, hogy 1972-ben valakinek működési engedélye legyen, hát ezt úgy kell elképzelni, hogy a második világháború vége óta nagyon sokszor volt artista vizsga, és én voltam az első, aki működési engedélyt kapott. És ez nem azért volt, mert nagyon jó barátságban voltunk, hanem azért, mert nagyon sokat gyakoroltam, úgy, mint ahogy őtőle láttam. Későúbb is az artistavizsgán az volt a jellemző, hogy jelentkeztek 25-en akár, és mondjuk egy ember, vagy két ember kapta meg. 

- Voltak olyan kortássai Rodolfónak, olyan bűvészek akik azt gondolták, hogy ők azért nem futottak be, mert hogy a Rodolfo annak idején nem adott nekik működési engedélyt. Vagy szerintük nem engedte érvénysülni, elnyomta őket. Szerinted ennek volt alapja?

- A háború utáni években Rodolfo nagyon vigyázott arra, hogy az ő területére ne lépjen be más bűvész. Tehát például Magyarországon az is egy nehéz dolog volt, hogy más labdába rúgjon. Na de nem azért, mert rossz ember volt, hanem egyszerűen nem volt munka. Tehát Magyarországon a II. világháború utáni időben nem lehetett azt csinálni, amit később egy 15-20 évvel, hogy egyszerre 10-15 bűvész van szerződésben az országban. Akkor nem volt munkahely, elég volt egy bűvész. De később én vizsgáztattam az artista iskolában, tehát a bűvész vizsgán én voltam az egyik zsűritag. És abban a pillanatban, amikor én megjelentem, és aki nem kapott működési engedélyt, az már másnap azt terjesztette, hogy Molnár Gergely csak azért adott ennek meg annak működési engedélyt, mert nagy csemegekosarat hoztak nekem ajándékba, meg minden. Természetesen semmi nem volt igaz belőle. Nálam sem volt igaz és Rodolfónál sem. Ha valaki tudott bűvészkedni, a Rodolfo nagy örömmel fogadta. Ha nem tudott bűvészkedni, akkor vagy segítette, hogy jobb legyen, vagy megmagyarázta neki, hogy: "Fiam, ez még nem megy. Ezt gyakorolni kell."

Nagyon sokat szerepelt a televízióban, tehát mondjuk ez nem volt egyszerű mellette bekerülni valami tévéműsorba. Ha bűvész kellett, hívták a Rodolfót, de nem azért hívták a Rodolfót, mert nem hívhattak volna mást is, hanem azért, mert Rodolfó volt az, aki a legjobb volt. Tehát ezt nem lehet elvenni a Rodolfótól. Van, aki szerette a Rodolfót, van, aki kevésbé szerette a Rodolfót, de egyben mindenki megegyezik, hogy ő tudott olyat mutatni, olyat produkált, amit más nem tudott. 

- A későbbiekben, tehát mikor már Te is profi bűvész voltál, milyen viszonyban voltatok? 

- A kapcsolatunk az maradt, annyira maradt, hogy például én azt hiszem, hogy én voltam az egyetlen magyar bűvész, akinél a házamban Rodolfo többször volt a kedves feleségével. Barátságban voltunk, hogy ez természetes volt, hogy meglátogattuk egymást, és ez egész az élete végéig fönnmaradt. Tehát nagyon-nagyon jó volt vele bűvészkedni, nagyon jó ember volt, ő volt az igazi bűvész. Illetve minden héten jártam a bűvészklubba. A MAME Magyar Amatőr Mágusok Egyesülete, ez volt a neve. Minden héten ott voltam kedden, és ha nem külföldön volt, hanem itthon volt, ő is mindig ott volt. És nagyon sokat találkoztunk, ismertük egymást. Aztán nekünk lett külön egy klubunk, a 70-es években kezdődött. Tehát a MAME megszűnt, de a MAME tagságból két-három idősebb bűvész átjött egy fiatalított bűvész klubba, és odajárt Rodolfo minden héten.

- Ti voltatok együtt fellépni?

- Voltunk. Amikor még működött a MAME, tehát a Magyar Amatőr Mágusok Egyesülete, és ők csináltak havonta egy-egy közönségnek szóló előadást, ahol mindig művelődési házakban tartottuk az előadást. És ezeken úgy 8-10 alkalommal 4-5 év alatt együtt léptünk föl. Tehát többször dolgoztunk együtt.

- Milyen volt a viszonya a többi bűvésszel? Más kollégákkal milyen viszonyban volt?

- Nagyon megválogatta, hogy egyáltalán kivel kerül közelebbi kapcsolatba. És a magánéletében inkább ugye a bűvészeten kívül a barátai azok a híres nagy színészek voltak. Latabár, Rátonyi Róbert, és most nem akarom sorolni, tehát mindenki, aki számított, az ő bűvkörébe került, és mindenki róla beszélt, ha egy társaságban megjelent, mert mindenhova be tudott illeszkedni, és mindenhol tudott valami olyat mutatni, ami azt mondták, na, a Rudi már megint csodát csinált. Ő annyira a bűvészetnek élt, hogy ha akármilyen társaságba került, öt percen belül már a kártya kezében volt és már mutatta is a trükköt, és szerette, hogyha megtapsolják, ment tovább, régi barátokkal találkozott. Gyere Kálmán, mutatok egy trükköt, az előbb találtam ki. Tehát ő mindig kész bűvész volt.

- Rodolfo külföldi útjairól mennyit tudsz? Ő milyen sűrűn járt ki szerepelni?

- A Rodolfónak megvoltak a törzshelyei az utazásai során. Nagyon sokszor az NDK-ban lépett fel  minden évben egy-két hónapot. De dolgozott például Zürichben, Svájcban volt egy Laci Schiff nevű menedzser, aki minden évben több hónapra szerződtette őt. Akkor Londonban például a BBC televízióból többször is meghívták, valamikor a két világháború között Afrikában egy bűvészshow-val utazott, de nem igaz, hogy ő állandóan úton volt. Ahogy én visszaemlékszem rá, egy évben 5-6 hónapot utazott, a másik 5-6 hónapot itthon töltötte, és itt haknizott. Tehát járta a vidéket, mindenhol föllépett, mindenhol óriási sikerrel. Nagyon szerették a gyerekműsorát, nagyon szerették a felnőtt műsorát. 

- Te sokszor láttad őt színpadon?

- Több alkalommal elmentem 100 kilométert is direkt azért, hogy megnézzem a Rodolfót. Volt a körúton a Kamara Varieté, és amikor ő itthon volt Magyarországon, akkor legtöbbször a Kamara Varietében dolgozott. És mi, fiatal bűvészek imádtuk nézni. Egy műsorát, ami ment általában 3-4 hónapig egy műsor a Kamara Varietében, azt négyszer-ötször is megnéztük. És mindig tudott újat mutatni. Ez volt az érdekes, hogy nem is arra törekedett, hogy nagyon nagy trükköket csináljon, hanem hihetetlenül értett a közönséghez, és egy átlag trükköt is úgy tudott eladni, hogy a közönség csodát látott. Ő nem a nagy trükkökre utazott. Ő nem csinált illúziószámokat, hanem inkább a kisebb kézügyességi trükköket, de azokat, ha kellett, hat hétig, ha kellett, két hónapig gyakorolta. És amikor már úgy érezte, hogy az sokszor előfordult, hogy a klubba bemutatott egy trükköt, és megkérdezte, hogy "Mit gondoltok, ez már színpadképes?" Kamara Varieté-re készült. "Persze Rudi bácsi, hogyne lenne színpadképes." És megcsinálta, és nemhogy színpadképesen csinálta meg, hanem háromszor olyan jó, mint ahogy hittük, hogy majd mi lesz ebből. És ő mindig ki tudta hozni a jót a trükkökből.

- Ő jól beszélt németül, sok nyelven tudta a műsorát, sikerei voltak külföldön. Elképzelhetőnek tartod, hogy fiatal korában felmerült benne az, hogy végleg külföldre költözzön és ott csináljon karriert? 

- Én két embert ismerek, ismertem, aki nem maradt volna kint. Az egyik a Rodolfo másik én. Miért maradjunk kint? Mennyivel jobb volt az, hogy kint megkeresni a pénzt, és itthon elkölteni. Tehát fölösleges, és azért mégis itthon vagyok, és mindig itthon maradok. Tehát nem tételezem föl, hogy őneki egyáltalán megfordult az eszében. Szeretett kijárni küldöldre fellépni. Persze, hogy szeretett. Csak hazajönni is szeretett. Utána szeretett visszamenni megint pár hónapra.

- De azért te is dolgoztál egy jó pár évet kint, például Ausztriában.

- Én dolgoztam külföldön több mint 15 évet. Inkább azt mondanám közelebb a 20-hoz, mint a 15-höz. És soha nem jutott eszembe, hogy kint maradjak, pedig nagyon jó helyeken dolgoztam, és élveztük. Például Bécsben vagy nyolc évig dolgoztam Salzburgban, Linzben, Németországban, Angliában, Amerikában, tehát fél világot bejártuk, de sehol nem maradtam volna. Hát én ilyen vagyok, más pedig kint marad és jól járt, vagy kimaradt és rosszul járt.

- És ebben az időszakban mikor te kint voltál, akkor találkoztatok? 

- Ő többször kint volt bűvészkongresszuokon, általában ott találkoztunk. Salzburgban, Bécsben találkoztunk hosszabb időre. Akkor én egyfolytában 8 évig Ausztriában dolgoztam. 1983-ban Salzburgban 13 országnak én nyertem meg a nagydíját, én hoztam el, és ő ott volt és látta. És mondta, hogy: "Gergely, én büszke vagyok rád." 

- Szerinted Rodolfónak milyen hatása volt ennek a műfajnak a népszerűsítésében? Mennyire hat ez ki a akár a mai napig?

- A Rodolfo volt a bűvész Magyarországon. Tehát szó szerint kell érteni, hogy A Bűvész. Tehát amikor bűvészetről van szó, akkor Rodolfo. És hát persze természetesen nem csak Rodolfo volt bűvész, mert világhírű bűvész lett Goviczki Péter, nemzetközileg elismert bűvész volt Ungár Anikó. Nem beszélve a Somáról ugye - és szerénységem, a mestere - és följöttek a fiatalok egymás után, de mondjuk ez már nem a Rodolfo idejében, de a Rodolfo hatására volt. Tehát Rodolfo olyan nagy tiszteletnek örvendett, hogy utánoztuk őt, ellestük az új trükkjeit annak idején, természetesen fiatal srác koromban, élveztük, hogy látunk, és ő hozott mindig újdonságot. Tehát Rodolfo volt az, aki kiment külföldre és ott már voltak bűvészboltok, be tudott vásárolni a legújabb trükköket, hazahozta, bemutatta, és őneki az ázsiója így emelkedett, mindenki róla beszélt. 

- A színpadi produkciói közül neked volt esetleg kedvenced, vagy olyan, amit nagyon nagyra tartasz, vagy fontosnak tartasz tőle?

- Ami talán az egyik legismertebb trükkje volt, az a karikajáték. És hát aki bűvészkedik Magyarországon, tudja, hogy én is csinálom a karikajátékot, és nem véletlenül csinálom én is, mert azt Rodolfótól tanultam. Tehát ő mutogatta meg, hogy milyen fogásokat alkalmaz, és tehát azt hiszem, tudja mindenki, miről van szó. Ez a híres kínai karikajáték, ami ilyen 30 centi átmérőjű rézkarikák voltak, összeakasztom, szétakasztom, ez volt az ő egyik ismert mutatványa, és hát természetesen a zsebtolvajlás a színpadon a vendégtől a zsebéből kilopni a pénztárcát, az öngyújtót, a használt papírzsebkendőt, és ami még sorban van. És ezzel óriási sikert ért el, nemcsak Magyarországon, hanem amikor a külföldi útjain volt, ott is ezt csinálta.

- Amikor '87 januárjában ő meghalt, hogy akkor te itthon voltál?

- Én akkor Ausztriában voltam, de hazajöttem a temetésre. És jöttek a bécsi bűvészek is, Bécsben voltam, onnan jöttünk. Volt legalább 15-20 bécsi bűvész - nagy barátságot tartott fönn a bécsi bűvészklubbal a Rodolfo. Több ezer ember volt a Rodolfo temetésén. Óriási tömeg, és egyedül az egész tömegből én kameráztam, videóztam a temetést. A hamvakat szétszóró megemlékezés volt. Szép csendben lement a temetés: egyetlen egy szó el nem hangzott, gyülekeztek az emberek, letették a szál virágot a megfelelő helyre, és megszólalt egy gyönyörű szép zene, és kifújták a hamvakat, füst és vízsugár lemosta, és az volt a vége. Így búcsúztunk tőle.

- Szerinted mi volt a sikerének a titka?

- Rodolfónak volt egy nagy titka: ő nagyon egyszerű dolgokat mutatott be és egyszerűen is mutatta be. Tehát úgy bűvészkedett, hogy a néző értse, hogy miről van szó. Amikor kihívott egy nézőt, ő a nézővel úgy bánt, hogy soha egy szóval meg nem sértette, tehát aranyoskám, meg álljon ide mellém, foglaljon helyet, stb. Mindig udvarias bűvész volt, és én úgy mondtam mindig, hogy nekem ő volt az úri bűvész, hihetetlenül elegáns volt mindig. Legalább olyan jó előadó volt, sőt még talán jobb előadó volt, mint bűvész. Bűvésznek is ragyogó volt, de a trükköket tudta nagyon jól előadni. Elhitték róla, hogy varázsol.

- Nagyon köszönöm a beszélgetést.

- Hát remélem, hogy három percet ki tudtok szedni belőle.