Vannak kitűnő bűvészek, akiknek előadását csodálva az ember sokszor irigységgel vegyes tisztelettel veszi tudomásul: igen, ő ilyen tehetségesnek született. Mások szerint viszont nincs olyan hogy tehetség, bárki elérheti vágyait ha keményen dolgozik érte.

10 000 óra. Malcolm Gladwell (a Kivételesek című könyv szerzője) szerint ennyi gyakrolat szükséges ahhoz, hogy valaki szakértőnek, jártasnak mondhassa magát egy témában. Ha valaki 10 000 órát töltött autóvezetéssel, zenéléssel, fafaragással, programozásssal vagy hídtervezéssel arról elmondhatjuk, hogy ért hozzá és valószínüleg jó benne. Ugyanez nyilván igaz a bűvészetre is. Hogy mit jelent ez napokra lebontva? Körülbelül 3 óra bűvészet naponta, tíz éven át.

Ha megnézzük a nagy bűvész szárok életrajzát, akkor úgy tűnik tényleg mindegyiküknek volt a pályája elején olyan időszaka, amikor csiszolta tudását. Wayne Dobson és Paul Daniels angol munkásklubok színpadán töltötték tanulóéveiket. David Williamson, Jay Sankey és Bill Malone éttermekben, bárokban bűvészkedtek. Ali Bongo és Jeff McBride bűvészboltban voltak eladók. És elsőre egyikük sem volt jó. Még másodszorra sem. Nem voltak se viccesek, se szórakoztatóak. De kitartóan dolgoztak céljuk eléréséért és néhány száz előadás után kezdett kialakulni egyéni stílusuk, majd sok ezer órával tapasztaltabban "egyszercsak" mindannyian zseniálisak lettek.

1990-ben német pszichológusok hegedűsök gyakorlási szokásait vizsgálták. Minden résztvevőnek feltették az alábbi kérdést: "Pályád során mikor mennyit gyakoroltál?" És szép részletesen végigkérdezték, hogy milyen életkorban mennyit gyakoroltak. A válaszadók többsége ötéves korában kezdett hegedülni, és körülbelül ugyanannyit gyakoroltak ekkor. De 8 éves korukra elkezdtek szóródni az adatok: azok, akik később sikeresebbek lettek jóval többet gyakoroltak. Így 20 éves korukra a később komoly sikereket elért hegedűsök már 10 000 óra gyakorlattal rendelkeztek, a kevésbé elismert társaik viszont átlagosan 4 000 óra gyakorlattal. Vagyis a kivételesek több, mint kétszer annyi gyakorlattal rendelkeztek, mint kevésbé sikeres társaik. És ami érdekes, hogy nem volt a vizsgáltak között olyan kiugró eset, hogy valaki kevesebb gyakorlással lett volna sikeres.

Nade térjünk vissza a bűvészethez. Hogyan töltsük el ezt a bizonyos 10 000 órát? Ez természetesen tellhet és tellnie is kell olvasással, video nézéssel a témáról, gyakorlással, próbálással és természetesen előadással. De nagyon fontosak az arányok. Hiába tölti valaki minden idejét olvasással és videonézéssel, attól még valószínűleg egy épkézláb trükköt sem fog tudni előadni. Tehát célszerű a hangsúlyt a gyakorlatra helyezni.

Hogyan gyakoroljunk? Sokan a tükörre, mások videokamerára esküsznek. Nyilván mindkettőnek megvan a maga helye és szerepe, de kétségtelenül a legjobb a közönség előtti gyakorlat. Penn Jillette (a pilótáktól kölcsönözve) ún. flight time-nak (levegőben töltött időnek) nevezi azt az időt, amit az ember közönség előtti előadással töltött. És hát ugye van amit eleve nehéz gyakorolni otthon tükör előtt: pl. classic force, pencil reading... Vannak viszont dolgok pl. a színpadi manipuláció, illetve fogások, amiknél elkerülhetetlen és elengedhetetlen a nagyon komoly otthoni gyakorlás. Visszajelzés nélkül viszont a gyakorlás semmit nem ér, úgy csak ész nélküli gyakorlásról beszélhetünk, ahol a rossz beidegződések rögzülhetnek és egy helyben való topogás lesz az egészből. Itt van nagyon fontos szerepe a tanároknak, bűvészklubboknak, más bűvészkenek. De van aki a nehéz utat választja ebben is és a közönség reakciók alapján magától jön rá arra, hogy mi működik és mi nem.

Természetesen az igazság valahol nyilván a tehetség és a gyakorlás között van, de semmiképp nem félúton. A tehetség nagyon túlértékelt: a nagy tehetségeknél a tehetség jelenti azt a bizonyos 10% plusszt a műsorukban, de a maradék 90% gyakorlást nekik is ugyanúgy mellé kellett tenniük. Tehát van szerepe a tehetségnek, de önmagában tehetséggel nem nagyon lett még senki sikeres. Gyakorlással és munkával nagyon sok minden pótolható. Talán inkább az számít, hogy eleve azt van kedvünk és kitartásunk gyakorolni, amit szeretünk és nyilván ahhoz van kedvünk, amiben sikerélményünk van. Azokból válnak a legjobb bűvészek akik szabadidejükben bűvészkönyveket olvasnak, bűvészműsorokat néznek, kongresszusokra járnak, akik miután hazamennek egy fellépésről új trükkökön gondolkodnak és ha van egy kis idejük előveszik a zsebükből a kártyát és elkezdik forgatni, akik a sokadik sikertelen fellépés után újra felmennek a színpadra.

Jó gyakorlást, és ha kicsit ki akarsz közben kapcsolódni, olvasnivalónak ajánlom: Malcolm Gladwell: Kivételesek - a siker másik oldala című könyvét.