Bár a bűvészetet a felületes szemlélő talán egyszerűen csak kézügyességi elemek és trükkös tárgyak használatának kombiánciójának gondolhat, azért mi bűvészek tudjuk, hogy itt sokkal többről van szó: az eszköztárunkban számos olyan elem van, ami ezeknél jóval messzebbre mutat. Ugyanis miről is szól a bűvészet? A bűvészek természetfeletti dolgok illúzióját keltik. És mivel úgy tűnik a természet törvényeit nem tudjuk megsérteni, ezért inkább az emberi agyat célozzuk meg és annak hiányosságait és sebezhetőségét használjuk ki. Ennek eredménye pedig ugyanaz lesz: a néző számára létrejön a lehetetlen esemény illúziója. És ezeket mi bűvészek évezredek óta tökéletesítjük: így azok a mutaványok és technikák maradtak használatban ma is, amik a leghatékonyabbak. Így kutatók is rájöttek arra, hogy a bűvészek kitűnően ki tudják használni az emberi érzékelés és az agy műkdésének bizonyos korlátait és ezért a bűvészet vizsgálatával közelebb juthatnak agyunk működésének megértéséhez. 

Ahogy Christof Koch, a Caltech agykutatója fogalmaz: "Ugyanazok a kérdések foglakoztatnak minket [bűvészeket és agykutatókat], csak egyszerűen más megközelítésből jutottunk el ezekhez a problémákhoz." Hogy mennyire sokat várnak ezektől a kutatásoktól azt jól muatja például Susana Martinez-Conde, a Barrow Neurological Institute kutatójának lelkesedése, aki egyenesen úgy fogalmaz, hogy "Remélem a bűvészek által létrehozott kognitív illúziók ugyanúgy hozzá fognak segíteni minket tudósokat az érzékelés jobb megértéséhez, mint ahogy az optikai illúziók hozzásegítettek minket a látás megértéséhez. Úgy tűnik, hogy nekünk kutatóknak felesleges feltalálnunk a spanyolviaszt: a bűvészek már ősidők óta ismerik azokat a folyamatokat, amikkel mi csak mostanában kezdünk el foglalkozni." 

Na most akkor mi lesz itt? Na nehogymár Johnny Tomphson, Apollo Robbins, Teller meg Mac King publikáljon társszerzőként tudományos folyóiratokban!? Na persze. Meg laborokban fognak a kollégák bűvészkedni elektródákkal teletűzdelt fejű tesztalanyoknak? Hát az a helyzet, hogy bármennyire furának tűnik az említett bűvészek valóban agykutató konferenciákon tartanak előadásokat és tudományos folyóiratokban publikálnak. És ami az elektródákat illeti: akármilyen furcsának tűnik, mostanában pontosan ez történik szerte a világon. 

Íme öt dolog az emberi viselkedésről és gondolodásról, amit mi bűvészek már évszázadok óta ismerünk és (ki)használunk, de a tudósok csak nemrég kezdtek velük komolyan foglakozni. 

1. A látórendszerünk hiányosságai

Olyan képeknek a nézők fejébe ültetése, amik valójában meg sem történtek: ez az amit már az ókori egyiptomban is műveletek egykori kollégáink. És itt nem kell bonyolult dolgokra gondolni, egy egyszerű eltűntetésnél is erről van szó: a néző még akkor is oda képzel egy tárgyat, amikor az valójában már régen nincs ott. Ahogy az alábbi video elején is látszik, a bűvész feldobja a labdát párszor a levegőbe, majd végül nem dobja fel, csak úgy tesz. A nézők mégis a labda után néznek, pedig egyáltalán nem látják egyetlen ezredmásodpercre sem felfelé haladni. Ebben az esetben az agy egyszerűen felülírja azt, amit a szem lát. Olyan, mintha érzékelési hibaként fogná fel, hogy a szem nem látja a labdát feldobva és ezért odateszi a képét. Aztán persze egy idő után felülírja a labda szem által látható hiánya az agy által előrevetített eseményt, de annak emlékképe megmarad, így jön létre a nézőben az illúzió.

És hogy ez mitől működik? Az amit úgy érzékelünk, hogy látjuk valójában nem az amit látunk. Az emberi érzékelés nem arról szól, hogy a valóságról teljes képet kapunk. Sokkal inkább arról van szó, hogy pillanatfelvételeket készítünk és a többit az agyunk "képzeli hozzá": ezeket a tudósok kognitív illúzióknak nevezik. A reinába bejövő vizuális ingerek 100 ezredmásodperc alatt jutnak el az agyba. Hogy ezt a kését kompenzálja, az agy megpróbálja "megjósolni", hogy hogyan fog kinézni a világ a közeli jövőben és eszerint cselekszik. Ez egy nagyon hasznos dolog a való életben (például autóvezetés, verekedés vagy vadászat közben), de ugyanakkor ezt a mi bűvészek nagyon csúnyán ki szoktuk használni. 

2. A figyelem irányítása tekintetünkkel

Ez egy olyan klasszikus bűvész eszköz, amit bár sokkal régebb óta használtak, talán először T. Nelson Downs és John Northern Hilliard írták le részletesen 1909-ben megjelent The Art of Magic című könyvükben, de ez a mai napig nagyon komoly témája a bűvész-szakirodalomnak: Gary Kurz Leading with your Head című klasszikus könyve is szinte teljes egészében erről szól. Röviden: hihetetlenül hatékonyan lehet a nézők figyelmét irányítani mindössze azzal, hogy az előadó éppen hová néz. Az emberi agy keresi a lényeges, figyelemre méltó dolgokat és a néző a szemével teljesen fáfókuszál látóterének arra a részére, ahol a fontosnak tartott dolog történik. Tehát például a bűvész könnyen rá tudja irányítani a nézők figyelmét az egyik kezére és azt, hogy közben a másik kezével mi történik a néző agya egyszerűen nem dolgozza fel. Maximom később, miután utólag megpróbálja kitalálni hogy mi történhetett próbálhatja meg kikövetkeztetni, hogy mi történt, de akkor már rendszerint késő.

Ez a dolog a kutatók szerint azért működik, mert az emberi agy úgy van "bedrótozva", hogy hihetetlenül érzékeny legyen a szociális jelzésekre (amiknek a legfőbb közvetítői az arc és a gesztusok). Ez nyilván nagyon hasznos a mindennapi élet és az evoluciós túlélés szempotnjából, de mi bűvészek bizony ezzel is nagyon csúnyán vissza szoktunk élni. A szemmozgás és az érzékelés vizsgálata az elmúlt néhány évben igen komoly kutatási terület lett a pszichológiában. És mint kiderült erre a bűvészet az egyik legjobb tesztelési módszer: manapság komoly kutatók állami pénzeken foglalkoznak világszerte azzal, hogy telepakolják a nézők fejét elektródákkal és szemmozgás érzékelő szemüveget adnak rájuk, aztán bűvésztrükköket mutogatnak nekik! A Durham Egyetem kutatói 2009-ben tesztalanyokon végzett vizsgálattal igazolták Visual Cognition [PDF] című cikkükben, a bűvészek évszázados technikáinak igazságát. Már most ott tart a kutatás, hogy a bűvésztrükk nézetése segítségével tudtak meg rengeteg új dolgot az autistákról és más figyelemzavarral járó állapotokról. (Az alábbi videóban - amiben Gustav Kunh kutatási eredményeit ismertetik - gyönyörűen látszik az (2:30-tól), hogy a néző az öngyújtó lángját nézi, majd felnéz a bűvész arcára és mivel az a másik kezét nézi, átvált a bűvész másik kezénak nézésére.)

3. Változási vakság

A bűvészek sokszor nagyon pofátlan módon cserélnek ki tárgyakat a nézők előtt, és ezek bizony sokszor nem teljesen tökéletesen hasonlítanak egymásra. (Pl. igazi citromot egy gumi citromra vagy egy üvegből készült tárgyat egy műanyagra). De gyakran előfordul, hogy valami egyszerűen már rég nincs ott ahol korábban, de ezt a nézők addig nem veszik észre, amíg a bűvész erre fel nem hívja a figyelmüket (pl. a bűvész nyakkendője eltűnik, miközben egy másik trükköt csinál és a nézők mivel épp a trükkel vannak elfoglalva ezt nem veszik észre csak mikor a bűvész megjelenteti a nyakkendőt máshonnan.) De sokszor a tárgyak mennyisége, mérete vagy színe változik meg a nézők szeme láttára és erről ők először szintén nem vesznek tudomást. És mi bűvészek ezt sem ma találtuk ki: például már August Roterberg 1897-es New Era Card Tricks című könyvében több olyan kártyatrükk szerepel, ahol egymásra hasonlító kártyákat azonosít a néző a mutatvány különböző pontjain egymással (pikk nyolcas - treff nyolcas, káró dáma - kőr dáma).

A kutatók szintén az elmúlt években kezdtek kísérletezni ezzel és igazolták, hogy megdöbbentően nagy, és normál esetben egyértelműen azonosítható változásokat sem érzékel az emberek többsége, ha a kontextus közben nem változik és egy párhozamos, folyamatos eseménysor köti le a néző figyelmét. Egy igazán pofátlan példa rá az alábbi videó, ahol ezt a jelendéget egészen extrém módon többször használja ki Richard Wiseman a University of Hertfordshire kutatója, aki nem mellesleg bűvész:

4. A szabad döntés illúziója

Már az első angol nyelvű bűvészkönyvben Reginald Scot 1584-ben megjelent The discoverie of witchcraft-jában le vannak írva olyan forszírozási technikák, amik a nézőnek azt az illúziót nyújtják, hogy teljesen szabadon választ kártyák, számok vagy különböző tárgyak közül. Ezek lényege, hogy a néző valójában nem tud úgy választani, hogy ne a bűvész által preferált dolgot válassza. Természetesen a bűvészeknek azóta sokat finomodtak befolyásolási technikái, és ma már nagyon sokszor apró gesztusokkal, elejtett mondatokkal és tárgyak elhelyezésével tudjuk a nézőket befolyásolni a választásban.

Azt hiszem, hogy erre nem is kell külön példát hozni, hogy hol használják a politikától kezdve a marketingen át ezeket a módszereket. A tudósok közül pedig a pszichológusok és közgazdászok kedvelt területe ez, Daniel Kahneman 2002-ben például az addig részben szubjektívnak gondolt emberi kockázatértékelési és döntési mechanizmusokat leíró elméletéért kapott Nobel díjat. És Cass Sunstein politológus pedig azért szállt síkra néhány éve, hogy a kormányzat a közgazdasági viselkedéselmélet eredményeit felhasználva befolyásolja az embereket nyugdíj előtakarésossági és egészséges étel választási döntéseik meghozatalában. Vagyis a kutatók is egyre jobban tudják igzolni, hogy sokkal de sokkal kiszámíthatóbbak és könnyebben befolyásolhatóak a döntéseink mint azt gondoljuk. Erre egy nagyon egyszerű példa alább a legkíválóbb kortárs mentalistától, Derren Browntól: 

5. A memória tökéletlensége

Az emberi emlékezés tökéletlensége az egyike azon dolgoknak, amit a bűvészek szinte a végletekig kihasználnak. A legkiválóbb előadók pontosan tudják, hogy az, hogy valójában mi történt a trükk során, teljesen lényegtelen. A lényeg, hogy mire fog mindebből a néző emlékezni később, mikor felidézi a trükköt. A csodát a bűvésznek nem a saját kezei között kell létrehoznia, hanem a néző fejében. A bűvészeknek és a mentalistáknak pedig számos eszközük van arra, hogy bizonyos megtörtént eseményekkel, mozdulatokkal kapcsolatos emlékeket felerősítsenek, másokat pedig elhomályosítsanak egy mutatvány során a nézők fejében. Sokszor akár még az események sorrendiségének emlékét is meg tudják fordítani, sőt a nézőknek olyan dolgokat tudnak sugallni, amik valójában meg sem történtek. Mindezteket a trükkök megoldásának elleplezése, illetve a mutatványok hatásának erősítése céljából teszik.

Most abba megint nem megyek bele, hogy kik és miért használnak még hasonló megtévesztési technikákat egészen más típusú célok elérésére. De a memória tökéletlensége elég felkapott téma mostanában pszichológusi körökben:  Elizabeth Loftus kutatásai szerint például a közvetlenül egy adott esemény után feltett kérdések olyan új és egyáltalán nem biztos, hogy valós információk létrejöttéhez járulnak hozzá, amik hozzáadódnak a szemtanú meglévő emlékéhez. Ennek a kutatásnak a fényében pedig sokak szerint alapjaiban kérdőjeleződnek meg az elsősorban tanúvallomásra alapozott bírósági ítéletek. )Most ide betehetnék egy videót akár a 12 dühös emberből is, de jöjjön inkább egy hazai klasszikus:)

+1. Magyarázat ami valójában nem ad magyarázatot semmire

Sajnos azért az emberi agy működésének nem minden korlátja járul hozzá a bűvészek sikeréhez: nagyon sok olyan eleme van, ami éppenhogy ellenünk dolgozik. Korábban írtam már róla, hogy minden néző megoldást keres a látott trükkre, még az is, aki teljesen át akarja adni magát az előadás élvezetének, hiszen a csodálkozás csak az összes létező magyarázat kizárása után jöhet létre. És sokszor előfordul, hogy a néző talál egy "megoldást", ami sokszor nem több egy egyszerű frázisnál pl.: "a kabátujjából hozta ki", vagy csak egyszerűen ennyi: "mágnes". És egy ilyen megoldást megtaláló nézőt egyáltalán nem zavarja, hogy ez esetleg egyáltalán nem ad magyarázatot a történtekre, mégis sokszor elegendő számára ennyi és kielégítő magyarázatnak tekinti. Az is gyakran előfordul, hogy a néző talál egy megoldást, ami a mutatvány egy részét megmagyarázza, de más részeit egyáltalán nem. Ez utóbbi esetben a kognitív disszonancia is szerepet játszik, ami feloldja a látszólag feloldhatatlan ellentmondásokat a néző fejében. És bizony egy ilyen pszeudo-megoldás elfogadása sokszor meggátolja a néző fejében a csoda illúziójának kialakulását. Ezt a jelenséget Pete Holmes stand-up-os énekelte meg kitűnően:

Ez a jelenség pedig kitűnő példa arra, amit Frank Keil és Leonid Rozenblit pszicológusok a mély magyarázat illúziójának neveznek. Ez arról szól, hogy sok esetben úgy érezzük, hogy jóval mélyebb, részletesebb és koherensebb módon értünk egy komplex jelenséget, mint tesszük azt valójában. Mint ahogy azt a 2002-ben a Cognitive Science című folyóiratben megjelent cikkükben [PDF] leírják: a laikusok általában nem ismerik fel elméleteik hiányos voltát, részben mivel nagyon ritkán kell teljes és kimerítő magyarázatot adniuk azokra a jelenségekre amikről azt gondolják, hogy értik őket. Nem véletlen, hogy komoly tömegek hisznek meggyőződéssel olyan összeesküvés elméletekben, amik tele vannak önellentmondásokkal. Vaszínűleg ezekben az esetekben az agy így próbálja meg feloldani a jelenségek megmagyarázhatatlansága által okozott feszültséget. 

A listát még sokáig lehetne folytatni. Rengeteg olyan dolog van, amit szintén sokat használunk és bizony a kutatóknak egyenlőre csak sejtéseik vannak róla, hogy ezek miért működhetnek (például, hogy miért csökken le egészen jelentős módon a nézők figyelme miközben nevetnek). 

Azt gonolom, hogy amellett, hogy jó rácsodálkozni arra, hogy a tudósok érdeklődnek technikáink iránt, fontos, hogy mi is figyeljönk ezekre a kutatási eredményekre. Ki tudja, talán amellett, hogy mi is közelebb kerülünk annak megértéséhez, hogy pontosan miért is működnek azok a technikák, amiket használunk talán ezen kutatások fognak minket hozzásegíteni újabb módszerek megalkotásához, vagy a meglévők tökéletesítéséhez. Nem tudom ki hogy van vele, de én alig várom a bűvészet és a pszichológia (vagy ahogy mostanában sok kutató nevezi a két műfaj határterületét: a Macicology) újabb eredményeit. Hiszen, ahogy Darwin Ortiz szokta mondani: a bűvészet vizsgálatának legfontosabb tárgya a laukusok gondolkozása. 

(A cikket Rober Herritt nemrég megjelent írása alapján kezdtem el írni, de aztán a fenti cikkben is szereplő linkek alapján is elég sokminden belekerült, meg próbáltam megfelelő illusztráló videókat találni és néhol egy-két saját gondolat is belecsúszott. A példaként hozott mutatványok során a legtöbb esetben több technikát is hsználunk párhuzamosan, ezek közül próbáltam mindenhol a legmeghatározóbbat kiemelni. Nyilván a hivatkozott tudományos eredmények elég pongyolán és bulvárosan vannak megfogalmazva, és a hivatkozott bűvész technikákat is igyekeztem csak olyan mértékben elmagyarázni, ami feltétlenül szükséges az analógiák megértéséhez. Akit bővebben érdekel a téma javaslom tanulmányozza a hivatkozott anyagokat. Szerintem hihetetlenül érdekesek. És úgy gondolom, hogy most egyenlőre a kutatók csak a felszínét kapargatják annak, ami ennek a műfajnak a vizsgálatában van. Korábban írtam arról, hogy miért nem tartom művészetnek a szakmánkat. Lassan lehet, hogy azon fogunk vitatkozni, hogy miért tudomány a bűvészet?)