
A Magic Hands nevű kellékgyártó és árusító céget Manfred Thumm 1973-ban alapította, aki a szakmában ekkorra már jól ismert volt "the magic hands" néven fekete színházas műsorával. A cég kezdetben saját otthonában működött és az első időszakban főleg kendőket és kendős kellékeket készített - melyek az évek során a legendássá váltak. Thumm műsorában elsősorban saját maga által gyártott egyedi kellékeket használta (pl. a Fantasmát - ahol a hengerekből 8 esernyőt, pezsgősüvegeket, tollvirágokat, kendőket és hosszú szalagokat jelentetett meg).
Önálló gyártóüzemének és stúdiójának építése 1977-ben kezdődött. Ugyanebben az évben résztvett egy német bűvészkongresszuson - amit annyira kiábrándítónak talált, hogy rögtön a hazafelé úton megállt a Boeblingen-i Kongresszusi Központban és lefoglalta a legközelebbi szabad időpontot - 1978 januárját. így '78-ban megnyílt önálló üzeme és stúdiója (amiben helyet kapott egy 60 fős színházterem is), valamint megtartotta első nemzetközi bűvészkongresszusát, ami hatalmas sikert hozott (450 résztvevő jött el).
A kongresszus az évek során egyre nagyobb nemzetközi presztízst ért el: Manfred minden évben a bűvészélet legnagyobb neveit hívta el a gálaműsorba. A kongresszus 20 éven keresztül a bűvészkongresszusok krémje volt - nem túlzás azt állítani, hogy világszinten a legjobban szervezett és legszínvonalasabb esemény volt a maga idejében. Manfred 1996-ban eladta az üzletet, búcsúbeszédét az utolsó kongresszuson tartotta Sindelfingenben több, mint 1000 ember előtt.
A magic hands kellékeknek a mai napig nagyon nagy kultuszuk van: a különböző aukciós és gyűjtői oldalakon az eredeti ár 4-5 szöröséért cserélnek gazdát az eszközök. Hosszas keresés és emailezgetés után sikerült megszereznem az ebayről egy használt, de nagyon jó állapotú pezsgőletűntetést. Eredeti Magic Hands.