Most hétvégén került megrendezésre a 37. éves Nemzetközi bűvészfesztivál London szívében. A minden évben megrendezésre kerülő, elsősorban close-up-ról szóló rendezvény idén is remekül sikerült. Bár én a színházi próbák, és beállások miatt nem tudtam minden programon részt venni, gondoltam, hogy amit láttam, azt megosztom veletek.

A rendezvény pétek este 7 órakor az Amerikai származású Richard Turner Műsorával kezdődött. Az 1954ben született hihetetlen hamiskártyásról, számomra a műsort követő interjúban derült ki, hogy huszonegy éves kora óta majdnem teljesen vak. Csak fényeket és alakokat lát. Ennek az információnak a birtokában, még lehetetlenebbnek tűnt, hogy képes a néző által kevert csomagokkal, olyan módon bánni, hogy azt egy egészséges szemű bűvész is megirigyelné. Az interjút pedig a ’Comedy Show’ követte az angol humorista, Phil Butler vezetésével.  A műsort a hölgyek kedvence, az ellenállhatatlan, kopasz, rekedtes hangú Handsom Jack (John Lovick) nyitotta, én személy szerint borzasztó módon nevettem az amerikai híresség, lényegében önmagából viccet csináló előadásán. Őt az egész fantasztikus hagyományos színpadi komikus műsort idéző David Kaplan követte, aki a zsonglőrködés és bűvészet elegyét egy új szintre emelte, a műsort pedig a bűvészkörökben igen jól ismert belga sztár Rafael zárta.

Alvás, zuhany, pisi-kaki, aztán reggeli, és szombat 10:30kor kezdődött a Close-Up verseny. Az idei versenyen 16 bűvész, 10 országból mérette meg tudását. Harmadik helyen (100 font pénzdíj) az olasz Vittorio Belloni végzet, aki az én egyik személyes kedvencem volt. Mátrix átlátszó kártyalapokkal, valamint olyan pénz és kártya eltűntetések, amelyek az éberen figyelő szakma nagy részének egészen biztos, hogy nem voltak egészen világosak. A dobogó második fokára (500 font pénzdíj) szintén egy olasz úriember állhatott fel. Giacomo De Carlo egy foci témájú műsorban, kártyák segítségével játszotta le a 2006es foci VB Francia-Olasz döntőjét. Az első helyezettnek (1,000 font pénzdíj) járó serleget pedig a kanadai származású Shawn Farquhar kapta. Műsora két részből állt, egy egész hihetetlen kártyatrükköt, egy kiváló Cups and Balls rutin követett. Bár a mi Kolosunk nem kapott helyezést, hagy említsem meg, hogy remekül teljesített. Csak így tovább!

Ebéd és kis pihi után a délutáni ’Lecture Session’ keretein belül a már fent említett Richard Turner, David Kaplan, és John Lovick tartottak egymás után 1-1 órás szemináriumokat. Rengeteg jó ötlet, új fogás, és nagyobb mennyiségben eladott szemináriumfüzet.

A szombati nap 10 órakor nyitott a nemzetközi kellék vásár. Árusok Angliából, Amerikából, Franciaországból, Szlovéniából, Magyarországról, és még sok más helyről. Nézelődni nem sok idő volt, mert 11kor kezdődött a Close-up gála (nekem főleg nem, mert egy igen csak elhúzódott az éjszaka miatt épp, hogy csak beestem az előadás elejére.) Elsőnek  ismét John Lovick. Újfajta bill-swichek, némi kártya, és egy egészen elképesztő rutin két, a nézőktől elkért gyűrűvel. Másodiknak az amerikai Andrew Goldenhersh, aki egy tálcányi varrótűt nyelt le egyesével, majd gyomrában az utána nyelt fehér cérnára felfűzve prezentálta őket a szájából kihúzva. Végezetül a Németországból érkezett Denis Behr lépett színpadra. A műsorban se volt Denis rossz, mindazonáltal valamelyik este néhány korsó sör elfogyasztása után, egy csomag kártyával teljesen hülyét csinált belőlem. Kezek széttárva és sok-sok kérdőjel.

12:30tól kezdődött a vasárnapi ’Lecture Session’, amely keretén belül Peter Samuelson, Adrew Goldenhersh, és Denis Behr tartottak szemináriumot. Újabb masszív ötlethalmaz, amit valószínűleg az emberek nagy része nehezen fog tudni feldolgozni. A szemináriumokat 5 órától pedig a Botond által már megírt David Berglas díj átadás követte (a díjat Uri Geller kapta), amit egy körülbelül 1 órás nyílt beszélgetés követett. Bárki tehetett fel a közönségből kérdéseket a híres kanálhajlítónak.

Szombat és vasárnap este pedig az elmaradhatatlan gálaműsorok.  Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy a műsort én nyitottam (Soma). Remek közönség mindkét este. Óriási tapsok, és vidám arcok. Engem David Kaplan követett – retró stílus, bowling labdás őrület, és egészen elborult ötletek. Az emberek majd szétszakadtak a nevetéstől. Harmadiknak Peter Samuelson az USAból. Komoly bűvészkedés, tisztán és szépen előadva. Az első felvonást végül egy világpremier zárta, Rafael színes, és vicces, történetszerű kosztűm cserés műsorával. 20 perc szünet, majd a második felvonást a holland mentalista páros Robert&Emiel nyitotta, egy félelmetesen megragadó, egészen kiváló mentál produkcióval (FISM 3. helyezések voltak ezzel a műsorral). Őket egy elképesztő pingpong labda zsonglőr követte Rod Lever személyében, aki mint megtudtuk utcai bűvészkedésben tartja a Guinness rekordot.  Következett Koreából Red-hat – igazi távol keleti manipuláció, maszkok minden mennyiségben. A marionett bábuk világát idéző műsor, modern mozgáselemekkel fűszerezve kápráztatott el mindenkit. Ezt követően Rafael tért vissza, mint őrült professzor egy rövidebb lélegzetű illúzió erejéig, majd Andrew Goldenharsh igencsak szórakoztató pénzszedése, és félelmetesen vicces kényszerzubbony kiszabadulása került terítékre. A műsort pedig harmadszor is Rafael zárta, egy meseszerű lovagkort idéző, mókás illúzióval, melynek a végén a belga bűvész a közönség sorai között jelent meg. A műsort az angol humorista Noel Britten vezette.

Tapasztalatok: bűvészkedni még mindig jó, Angliában folyton esik, minden állati drága, és a Burger King kint se mondható „quality food”-nak. De a kongresszus állati élvezetes volt idén is. Én minden close-up kedvelőnek csak ajánlani tudom, hogy ha van lehetősége látogasson ki jövőre!

Soma