Tony Corinda 1931-ben született, Thomas William Simpson néven. A Corinda művésznév a Conradi egy variációja, amit a bűvész előtti tisztelgésként választott. Eredeti foglalkozása fodrász, az 50-es, 60-as, 70-es években több bűvészboltja is volt Londonban. Igazán legendássá Thirteen Steps to Mentalism című könyve tette, ami mai napig a mentalizmus alapkönyve. Az alapmű először 13 külön füzetként jelent meg, a szerző boltjának saját kiadásában, majd 1961-ben jelent meg Harry Clarke kiadásában egy könyvként. Kis stúdió boltjában kezdetben főleg mentalizmussal kapcsolatos dolgokat árult, majd miután átvette a Tottenham Court Road-on található bűvészbolt vezetését igazi nagyközönságnek szóló üzletet hozott létre. A másik üzlete a Hamleys játékbolt alaksorában volt a Regent Street-en (érdekesség, hogy mindkét üzletben dolgozott eladóként a fiatal Ali Bongo). 2010. július 1-én halt meg Norfolkban.
Meghalt Tony Corinda /1931-2010/
2010.07.03. 16:52 Kelle Botond
1 komment
Címkék: mentál mentalizmus corinda
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.