Július 27-én jelent meg interjú Ferenccel a Népszava Online-on A szakma is elbújhat a gyerekek mellett - őszintén vall a különc óvóbácsi címmel.

A modern kor mágusai még nem haltak ki, sőt, rábukkantunk egy olyan bűvészre, aki nem csak a színpadon, hanem az óvodában, munka közben is elvarázsolja a gyerekeket. Kőhalmi Ferenc díjnyertes illuzionista és egyben óvó bácsi tudja a titkot kicsikhez és nagyokhoz egyaránt. Néhány csészényi forró tea mellett nevetve mesélt kettős élete misztériumáról.

Ferenc már akkor különc figurának tűnt, amikor megérkezett a teázóba egy oklevéllel és egy 5000 frankot érő órával, ami még csak nem is a helyes időt mutatta. Később kiderült, hogy ez a furcsa óra a grencheni bűvész kongresszus versenyének díja. Ezt kapta ugyanis idén áprilisban kategóriája első helyezéséért. Miután szemfényvesztőnk kényelmesen elhelyezkedett egy babzsákon és a kártya is a keze ügyében maradt, beavatott minket élete egyedi trükkjeibe.

- Hogyan lehet valaki bűvész? Mikortól számítod magad tanoncnak?

- A tényleges bűvészkedést a mestereimmel való kemény munkától számítom, de előtte már bűvész boltban dolgoztam és kellékekkel is gyakoroltam. Általános iskolás és középiskolás koromban nem buliztam, hanem gyakoroltam és szórakoztattam az embereket. Bemutattam a trükkjeimet vonaton, buszon, utcán a barátaimnak, ismerőseimnek, de vadidegeneknek is. Erről szólt az életem és ez a mai napig tart.

- Igen magas szintet értél el a szakmában. Milyen út vezet idáig? Mit tudnál üzenni egy jövőbeni kezdő illuzionista szüleinek?

- Mindenkinek csak úgy van lehetősége elhelyezkedni, ha sokat gyakorol. Amikor én megnyertem az első versenyem, 13 éves voltam. Tehát van esély, mint az én példám is mutatja. Ám ehhez kell egy habitus, ha a szülők meglátják a hajlamot a gyerekükben, akkor nyugodt szívvel támogassák. Itt nincs az a veszély, amiről mások beszélnek, hogy a színházi emberek, előadóművészek éjszakákon át isznak és drogoznak. Nem! A bűvészkedést is lehet teljesen egészségesen csinálni és nem is lehet máshogy, mert oda kell figyelni az apró mozdulatokra.

- Szavaidból az derül ki, hogy számodra ez nem csupán egy munka. Hogyan fogadta rajongásodat a családod?

Nagyon jól. Ez nem egy bántó foglalkozás, ezért nem igazán aggódtak. Mikor elértem a 18 éves kort, választanom kellett, hogy hova tovább. Mi lesz belőlem? Profi bűvész leszek? Megélek-e belőle vagy sem? Sokat gondolkoztam rajta, tovább tanuljak-e óvópedagógia szakon azért, hogy biztos keresetem legyen. De végül a kettő megfért egymás mellett. A szüleim is megnyugodtak, amikor látták, hogy nem haltam éhen, sőt csak fejlődtem. De, ha csak hobbiként csináltam volna és nem, mint egy állást, akkor is támogattak volna, hiszen ez mindennapos elfoglaltságnak is nagyon hálás.

- Ha már szóba került, miért pont az óvó bácsi mesterség mellett döntöttél?

- Középiskola után már javában bűvészkedtem, nagyon sok gyerek műsort csináltam. Plusz, még imádom is a gyerekeket. Mihez kezdtem volna? Elmegyek jogásznak? Vagy közgazdásznak? Nem! Úgy döntöttem elmegyek óvópedagógia szakra. Lehettem volna még tanító is, de az ovi szak jobban tetszett nekem és be is vált. Felvettek és egyre inkább látom, hogy ez a legjobb dolog, ami történhetett velem.

- Ez mit jelent? Milyen gyakran csinálsz előadásokat és mikor vagy az óvodában?

- Egy magán oviban dolgozom, így amikor lehet, bent vagyok. Persze nekem is van szabad napom és előfordul olyan is, hogy nincsen bűvészműsor. De amikor van, úgy egyeztem meg az óvoda vezetőjével , hogy eljöhetek. Nagyon jó a munkaközösség, ezért nincs ezzel gond. Fellépéseim pedig heti rendszerességgel vannak. Holnap például egy esküvőre megyek, ha nem áztatja el a Colombus Jazz hajót a Duna. És szombaton még lesz egy szülinapi zsúrom is. A nyáron utazom még Ausztriába az osztrák bűvész kongresszusra gálaműsort tartani. Szóval be vagyok táblázva.

- Vajon mit szólnak a gyerekek a különös óvó bácsihoz? Amikor a kicsikkel vagy hogyan fér meg a bűvész és a gondozó egymás mellett? Bent melyik vagy igazából?

- A bűvészkedés nagyon jó ösztönző erő a gyerekeknél, de remélem, hogy az oviban nem csak ez az egy képességem van a motiválásra. Persze óriási előnyt jelent. Ez a két szakma kisegíti egymást. Például a mai napi mesét nem csak felolvastam, hanem elő is adtam. De fordítva is igaz, hiszen az óvoda által óriási rutinom van abban, hogyan hívjam ki és mozgassam meg az apróságokat a műsoromban. Közben megtanultam beszélni hozzájuk, megtapasztaltam azt, hogy milyenek a kisemberek. Nem nagy titok a nyelvükön beszélni, hiszen ugyanaz, mint a felnőtteké. Azt a műsort, amit a gyerekeknek csinálok a felnőttek is szeretik.

- A gyerekek mit mondanak, miután bemutatod nekik a trükkjeidet?

- Ha őszinte akarok lenni, a gyerkőcök a legnagyobb kritikusok a világon, mellettük elbújhat a szakma is. Előttük mindig sokat izgultam, mert, ha őket nem érdekli valami, elfordulnak. De ez így jó! Nekik köszönhetem, hogyha a versenyen bűvészkedek, ott már nem izgat, hogyan feleljek meg, hanem szórakoztatni akarom a nézőket.

- Azt írtad a honlapodon, hogy a gyerekektől megtanultál gyereknek maradni. Ez mit takar pontosan?

- Hát hogyne maradtam volna gyerek! Napi 8 órában gyerekek között vagyok. Én fejen állok velük, én nem csak altató mesét olvasok nekik, hanem ébresztő mesét is. Ha a történetben reggel van vagy kel fel a nap, akkor hozzá énekelem a süss fel napot is. Egyszer az egyik kis óvodásom azt mondta, "óvó bácsi te úgy énekelsz, hogy a lábujjaim táncolni kezdenek". Na, most így biztosan gyerek maradok! Nem lehet mást csinálni. Bent nem lehet morcosnak lenni, nem lehet a mindennapok búját előhozni.

- Szíved, lelked bele adod abba, amit csinálsz, de mégis hogyan telik egy bűvész óvóbácsi átlagos napja?

- Egyszerűen. Például ma reggel fél nyolckor nyitottam az óvodát. Levettem a cipőm meg a zoknim, mert meleg volt. Ezután minden gyermek, aki bejött a kertkapun, ugyanúgy levette a cipőjét és a zokniját. Reggeliztettem, mesét mondtam úgy, hogy bevontam őket is. Vonatos mondókát tanultunk, közben a kártyát néha elővettem, legyeztem gyerekeket a nagy melegben és utána indultam az interjúra, de persze közben a bűvész boltba is beugrottam, mert kellett néhány kelléket is vennem.

- Hogy fér bele minden az idődbe? Hogyan tudsz így a versenyekre, előadásokra is készülni?

- Nem igazán kell készülni, ha előtte az ember 10 éven át napi 10 órát gyakorol. Ha ez meg volt, akkor rutint kell szerezni. Az előadásokba meg bele lehet rázódni, hogyha jó tanároktól tanulsz.

- Még most is sokat gyakorolsz?

- Jóval kevesebbet, mint régen. Beletelt egy olyan 8-10 év, amíg iszonyatosan sok trükköt csináltam. Most már autodidakta módon jobban megy. Annyi alapot szereztem, hogy így könnyebb más fogásokat megtanulni. Nem kell hozzá annyi idő, mit régen. Inkább az eszem jár állandóan rajta, hiszen a kezem tudja a dolgát. Utána csak ki kell találnom az új ötleteket. Azt mondják, a jógik is tudnak fejben jógázni, a sakkozók is tudnak fejben sakkozni, hát bűvészkedni is lehet így, de csak óriási tapasztalattal.

- Mi fog történni, ha ez a két szakma már nem fér meg egymás mellett?

- Ha már nem lesz időm mindkettőre, akkor abbahagyom az óvó bácsi munkát. De remélem ez még nem a közeljövőben lesz.

Tehát a ceglédi óvoda gyermekei egyelőre megnyugodhatnak. Ferenc pedig visszaindult haza lyukas cipőjében és egy milliót érő órájában különös kisugárzásával, amivel nem csak minket, hanem a teaház vendégeit és alkalmazottait is elkápráztatta.