Gyereknapon Lui publicity stunt-ot mutatott be kőbányán Xtreme Magic fantázianévvel, Müller Attila segítségével.
Müller Attilát öt emelet magasba húzta fel a egy daru, úgy, hogy egy fadobozt tartott a kezében fejjel lefelé lógva. A dobozban pedig barátja, Lui rejtőzött el. A doboz és a bűvész súlya több, mint 115 kg volt, amit Attila már közel öt perce tartott, amikor kiabálni kezdett. A daru elkezdte leengedni, de a második emelet környékén a műsorvezető már nem bírta tovább, és a doboz kicsúszott. A doboz darabjaira tört az aszfalton. Vajon mi lett Luival? A segítők rögtön befutottak a dobozhoz, Lui mágus pedig épen és egészségesen mosolyogva integet a segítői közül.
„Megmenekültem. - nyilatkozta Lui - kicsit tartottam, hogy nem sikerül a mutatványunk, és akkor mindkettőnk élete veszélybe kerülhet, ezért is kötöttünk mindketten biztosítást a produkció előtt. Nagyon bíztam Attilában és a mentális képességeimben, hogy azzal is tudom őt segíteni.”