Street magic. Ha ezt a szót halljuk, valamennyiünknek David Blaine, Chriss Angel, vagy más amerikai sztár jut eszünkbe. Vannak azonban olyanok, akiknek az utcai bűvészkedés amellett, hogy pénzkereseti lehetőség, életforma.

Ez a bejegyzés azért született, mert néhányan élesen kritizáltak az India's magic stars bejegyzésért (nem csak engem, de a hozzászólókat is). Akinek nem volt világos, azoknak érthetően: egyértelmű, hogy kulturális különbségeinkből adódóan más jellegű előadást részesítünk előnyben, más stílusú prezentáció van ránk hatással. A bűvészet viszont egy olyan műfaj, amely az esztétikája, humora és története, mondanivalója mellett valamilyen titkot, rejtélyt állít a középpontba. Ha nincs titok, nincs bűvészet. Van színház, van élmény, esetleg katarzis, de az nem bűvészet. A könyvek közül kitápászkodó nyugdíjas hadsereg, meg a színpadi pankráció és a szigorúan kameratrükk nélküli felvétel (miközben nyilvánvalóan kameratrükk) nem hiszem, hogy bárkinek fejtörést okozna, vagy legalább gyönyörködtetne bárhol a világon...

Álljon itt egy kisebb csokor India nagyszerű utcai bűvészeiről, akiket lehet, hogy két utcával arrébb már nem is ismernek, de... De valamennyien kiválók, sőt olykor zseniálisak. És egytől egyig jobbak, mint az idézett showműsor említett szereplői.

A trükkök vélhetően senkinek nem jelentenek majd újdonságot, ezért érdemes több figyelmet fordítani a bemutatásra és a körítésre. Például arra, hogy milyen figyelemeltereléseket használnak, hogyan használják ki a körülöttük lévő tárgyak takarását, mi az előnye annak, hogy törökülésben adnak elő...

Egyrészt egyfajta időutazás lesz ez most, hiszen tudjuk, hogy sem a trükkök, sem a kellékek, illetve a megoldások sem változtak sokat az idővel. Feltételezhetjük, hogy az előadás sem módosult sokat.
Másrtészt azt gondolom, hogy sokunknak nem csak szórakoztató, de tanulságos lesz az a természetesség, ahogy előadnak és a nézőkkel bánnak.

Muszti pálca, amelyet az első bűvésztrükkök egyikeként tartanak számon. Ez egy igen kezdetleges variáció.