A bűvészek sokszor bosszankodnak, ha egy szervező mondjuk egy órával kezdés előtt odarendeli őket egy fellépésre. Aztán persze még lehet, hogy csúszás is lesz a tervezett kezdéshez képest, így nem ritka, hogy 1,5-2 órát kell várni a műsorkezdésre. Ezt a felét a történetnek szerintem mindenki ismeri aki jár fellépni. Most hallgattassék meg a másik fél is. Íme egy ugyanez a kérdés Csobota-Kis Árpád rendezvényszervező szemével (nyilván a fellépők tetszőlegesen behelyettesíthetők akár mikromágusra és színpadi haknibűvészre is):
Kik a rendezvényed akna ásói, ha nem figyelsz eléggé? A fellépő művészek.
Fellépőket, művészeket rendelsz a rendezvényedre, hogy szórakoztasd a vendégeidet? Jó ötlet, és nagylelkű gondolat a részedről! Viszont figyelj! A művészeknek egy ellenségük biztosan van: az óra, és a megbeszélt időpontra való megérkezés.
Elmesélek Neked egy történetet: karácsonyi party egy multi cégnek, 200 meghívott vendéggel, 5 csillagos budapesti szállodában. Két fellépőt rendeltünk, egy zongoristát – aki a megérkezéskor és a vacsora alatt játszott – és híres musical színészeket a vacsora végére.
Zongoristám drága – akinek 18 órától játszani kellett volna – 17:45-kor veszi fel az ideges telefonomat és rebegi, hogy fél órányi távolságra van, áll a dugóban.
Musical színészeim drágák közül az egyik célfotós időpontra zuhant be és épp botránymentes csúszással kezdte el – egyedül – az előadást, miközben a másik 10 percet késett.Kérded, hogy mi a teendőd? Rendeld oda őket korábbi időpontra! Javaslom, hogy minimum egy órával korábbra kérd őket és ha várniuk kell, akkor igyanak egy finom kávét, vagy beszélgess velük röviden.
Volt már hasonló tapasztalatod?
Ennek persze nyilván az a vége, hogy a szervező egyre korábbra hívja a fellépőt ("a múltkor sem ért oda időben, inkább mondok neki két órával korábbant"). A fellépő meg egyre kevésbé veszi komolyan a kezdési időpontot ("hiszen a múltkor is két órával előbb odahívtak"). És ennek lesz az a vége, hogy hiába hívnak oda három órával kezdés előtt, a végén mégis elkésel. Aztán persze emiatt többet nem is hívnak majd. Szerintem egy órával előbb odamenni pl. egy színpadi műsor esetén indokolt is: meg tudod rendesen nézni a helyszínt, tudsz beszélgetni a szervezővel, a többi fellépővel, technikussal és nem utolsó sorban nyugodtan, kényelmesen elő tudsz készülni a műsorra. De órákkal előbb odamenni nyilvánvalóan teljesen felesleges. Ha mégis nagyon ragaszkodnak hozzá én ezért plusz óradíjat szoktam kérni és emiatt végül ritkán szoktak hozzá ragaszkodni.
Te általában mennyivel mész oda korábban egy fellépésre?