Fellépéseken akadnak váratlan helyzetek. Orkán erejű szél támad szabadtéri előadáson és egy leszakadó díszlet elem esik melléd műsor közben, vagy egy kötéltrükköt látva egy kamaszokból álló focicsapat tagjai elkezdik skandálni: "akasszuk fel a bűvészt!", vagy csak egyszerűen csőtörés miatt lezárják előtted az egyetlen helyszínre vezető utat. Ilyenek is történtek már velem, de a az eddigi legemlékezetesebb váratlan helyzet 2007 tavaszán adódott, amikor Norvégiában éltem.

Az ifjúsági Sí Világkupa narviki állomásának eredményhirdetésén léptem fel. 20 perces zenés műsort kértek. Mikor megérkeztem a helyszínre, a szervező elég ideges volt, mondta, hogy valami gond van a hangosítással, próbálják megjavítani, de készüljek össze nyugodtan. Pár perc múlva visszajött és és teljesen pánikba esve a következőket közölte: az erősítő tönkrement. Vagyis se zene se mikrofon nincs. A szomszéd városból már hoznak egy hordozható hangrendszert, de legalább 40 perc mire ideérnek vele. Az előttem lévő fellépő pedig telefonált, hogy lerobbant a kocsija és nem ér ide. És feltette a következő kérdést: tudnék csinálni a 20 perces zenés műsor helyett 40 percet? Mindezt mindenféle hangosítás nélkül. És kezdenem kéne amilyen hamar csak tudok. Ugyanis kb. 300 türelmetlen ember ül a nézőtéren, és már lassan fél órája nem történik semmi  a színpadon.

Kértem tőle öt percet. Aki látta a Varázslat a Dunán DVD-t, az nagyjából tudja, hogy milyen kellékek voltak nálam. Akkoriban az volt a standard 20 perces színpadi zenés műsorom. Tudtam, hogy még kell találnom pár plusz trükköt. És azt is, hogy muszáj valami olyat találnom, aminek hangja van. Szerencsére volt a zsebemben jó sok aprópénz, és az egyik asztalon találtam egy borhűtőt, úgyhogy ezekkel tudtam csinálni egy impromptu miser's dream rutint. Illetve a bőröndben benne maradt pár squeeker, ezek nagyon jó szolgálatot tettek.

Kimentem a színpadra. Előttem 300 fiatal síversenyző és segítőik, teljesen vegyes, nemzetközi közönség, elvileg mindenki ért angolul (de szerintem nem véletlenül kértek zenés produkciót eredetileg). Aki ismer az tudja, hogy nincs túl nagy hangom. A teremnek viszonylag jó volt az akusztikája, de ennek ellenére az 5., 6. sornál hátrébb láthatóan már nem hallották érthetően amit mondok. Mondjuk a kártyamanipulációhoz és a blendóhoz nyilván nem is kell sokat érteni a szövegből, de most megtapasztaltam, hogy nagyon könnyű elveszíteni a közönség érdeklődését ha hallják, hogy mondasz valamit de nem érthető számukra.

Nagyon fura érzés fogott el, valami olyasmi, mintha megnémultam volna, hiszen beszéltem a közönséghez, és az első sorok jól reagáltak is, viszont a közönség nagy részét kezdtem elveszíteni már néhány perc után. Ekkor ugrott be a helyzetről, hogy ez gyakorlatilag a pantomimes alap szituáció (korábban két évet tanultam pantomimet). Úgyhogy innentől ugyan továbbra is mondtam angolul a szöveget, de a lényeget próbáltam elmutogatni is. Meg persze klasszikus pantomimes dolgokat is megcsináltam (fal, kötélhúzás, robot mozgás). Bevetettem gyakorlatilag mindent. Orrba-szájba sípoltattam mindent ha kell ha nem, minden trükkhöz kihívtam egy csapatból valakit. Próbáltam vizuális gageket bevtni: felállítottam a kihívott nézőt a dobogó első fokára, érmet akasztottam a nyakába a trükk végén. Kb. 8 percen keresztül csináltam a Miser's dreamet, tapsoltattam a nézőket. Igazából egy nagy káosz volt az egész műsor, de a nézők röhögtek, élvezték. (Mondjuk az is lehet, hogy csak örültek, hogy végre történik valami a hosszú üresjárat után.)

Mikor már vagy fél órája lehettem a színpadon, nagyban elkezdtek pakolni mögöttem. Csináltam tovább a műsort, és már nem nagyon volt kellék, amivel ne csináltam volna már valamit, amikor egyszer csak hallom hangosan a mögöttem lévő hangfalakból: "en, to, tre".  A szervező berohant egy mikrofonnal, amit a kezembe nyomott, így az épp kezemben lévő hanglemez színezést teljesen indokolatlan módon immár mindenki által hallhatóan szöveggel adtam elő. És egyben az is lett a zárótrükk. Megköszöntem a figyelmet és átadtam a mikrofont a szervezőnek, aki mielőtt belekezdett volna az eredményhirdetésbe még egyszer visszahívott a színpadra. (A fotó a műsorom utáni eredményhírdetésen készült.)

Úgyhogy nekem életem eddigi legdurvább fellépése egyben az egyik legnagyobb élményem is. Nyilván nem ez volt életem műsora, de az, hogy valahogyan sikerült túljutni ezen a nehézségen nagyon nagy önbizalmat adott a későbbi váratlan helyzetek leküzdésében. 

Veled milyen váratlan vagy durva dolog történt fellépésen?