Az ember egy darabig szolgaian betartja a szabályokat, aztán eljön az idő, amikor elkezdi megkérdőjelezni őket. Ha ugyanis elég jól ismersz és megértettél egy szabályt, akkor elkezdhetsz kísérlezezni azzal, hogy mikor és hogyan szegheted meg. A "soha senkinek ne áruld el a trükkök megoldását" után a következő klasszikus bűvész szabály a "ne mutasd be soha ugyanazt a trükköt kétszer egymás után". 

Mindannyian tudjuk, hogy miért nem célszerű kétszer ugyanazt a trükköt bemutatni. Másodszorra már jóval könnyebb rájönni a trükkre, mivel pontosan tudják a nézők, hogy mi mikor és hogyan fog megtörténni. Így előre keresik az árulkodó jeleket és a két megnézés alapján könnyebben fel tudnak állítani egy elméletet arról, hogy hogyan is csinálhattad a trükköt. Éppen ezért nem is szokott a bűvészek többsége eleget tenni az ilyen kéréseknek.

Viszont ha kicsit belegondolsz, pont ez adja a kihívást. Amikor a néző arra kér egy hatásos trükk után, hogy mutasd meg mégegyszer, akkor valójában ezt mondja: nem számítottam rá és lehet hogy csak épp egy pillanatra sikerült elterelni a figyelmemet, vagy lehet, hogy véletlen volt hogy pont azt a lapot mutattad fel amit választottam stb. Vagyis ezt nem feltétlenül úgy kell venni, hogy mutasd már meg mégegyszer, hadd jöjjek rá a trükkre. Hanem lehet, hogy csak egyszerűen meg akar győződni róla, hogy tényleg az történt-e amit gondol, vagyis megerősítést szeretne.

És ez végülis teljesen jogos. Hiszen általában tapasztalati úton, kísérletekkel igazolunk dolgokat. Elsőre lehet, hogy csak véletlenül sikerült valami, lehet, hogy rosszul figyeltük meg a dolgot. Ami eltűnt, lehet, hogy valójában sosem volt ott. Be sem tette a kezébe?

Persze tudom én, hogy ha ugyanazt a trükköt, pontosan ugyanúgy megmutatod, akkor bizony legtöbbször csak annyi lesz az eredmény, hogy rájönnek a trükkre. Elveszik az élmény, mert nem például nem elég jó a metódus ahhoz, hogy elbírja az ismételt megnézést. Nade akkor mi a megoldás?

Ha jól végignézzük miért van az, hogy a legtöbb klasszikus trükk az ismétlésre épül? Kétszer, háromszor, hússzor megcsinálja az előadó ugyanazt, sokszor egyre nehezedő feltételek mellett. Kínai karikák, cups and balls, ambiciózus kártya, kötélvágás, six card repeat, vándorlások, stb. lehetne folytatni a sort. Lényegében mindegyik esetben ugyanazt a lehetetlen dolgot ismételjük meg többször egymás után. Unalmasak lennének ettől ezek a mutatványok? Könnyű rájukjönni? Egyáltalán nem. Nem ezek lennének évszázadok óta a legnépszerűbb trükkök, ha így lenne.

Viszont ha tovább analizáljuk ezeket a trükköket, kiderül, hogy ugyan látszólag ugyanazt ismételjük, valójában legtöbbször cserélgetjük a metódusokat. És ha jól választjuk meg a használt metódusokat, akkor az egyik gyenge pontja a másik erősségévé válhat. Ugyanis a nézők általában egyféle metódussal próbálják meg lefedni a teljes látott mutatványt. De vannak olyan metódusok, amik önmagukban is elég erősek ahhoz, hogy ismételve se jöjjön rá az ember a trükkre. 

Juan Tamariz szerint, ha bemutatsz egy hatást és aztán ismét megmutatod ugyanazt a hatást de más metódust használsz akkor 100%-al hatásosabb lesz a trükk. És nincs megállás, nyugodtan váltogasd csak a metódusokat ameddig csak akarod.