David Copperfieldnek, mikor bűvészkedni kezdett, az anyukája megmondta, hogy válasszon más pályát, mert bűvészkedéssel soha nem fog tudni pénzt keresni. Ehhez képest több mint négy évtizedes elképesztő pályájának eredményeképpen ma már dollármilliárdos, vagyis vagyona forintba átszámolva körülbelül megegyezik a leggazdagabb magyaréval.
Copperfield híres mutatványairól ma is sokat beszélnek az emberek: többek között átment a kínai nagy falon, eltüntette a szabadságszobrot, bemutatta a legtökéletesebb színpadi lebegést. 11 Guiness rekordot tart és 21 Emmy díjat nyert tv műsoraival. Megkapta a Francia Becsületrend lovagja címet és az Élő Legenda címet az Amerikai Kongresszusi Könyvtártól. De ez a cikk most nem a szakmai sikereiről szól, hanem a piszkos anyagiakról.
Hogy miből haknizta össze ezt az elképesztő vagyont? 1977-ben volt az első saját tv speciel-je amit még 16 másik követett, a 80-as évek elején kezdett el turnézni műsorával kilenc világ körüli turnét csinált végig és számos USA turnét. 2003 óta lép fel Vegasban saját színháztermében minden nap, méghozzá háromszor, heti hét napon át, évi 42 héten keresztül! Eddigi karrierje során több mint 40 millió jegyet vettek meg a műsorára, több mint 4,3 milliárd dollár értékben. Ezzel több pénzt keresett turnékkal, mint bármilyen más egyéni előadó (beleértve az összes popsztárt). Csak jegybevételből 50 millió dollrá jön be a műsorára minden évben, amiben még nincs benne a merchendising (aminek a bevétele amúgy 100%-ban Copperfieldet illeti).
Minden évben előkelő helyen szerepel a celebek keresetét rangsoroló listákon (évi 60-80 millió dollárt keres). Ha csak az ingatlan portfólióját nézzük, már az is elég impresszív: övé Las Vegas legdrágább ingatlanja (itt laknak huszonéves menyasszonyával és gyermekükkel). A 18 millió dollárra taksát birtok néhány percre található a striptől és van benne egy komplett magán night klub, a mélygarázsban 25 autónak van hely, de van benne több komplett vendégház, medencék és egy teljes mozi is. De van egy lakása New Yorkban is: a lakosztály 4 emeletet foglal el egy felhőkarcolóban, az első emeleten csak antik nyerőgépek vannak, a lakás teljes értéke 60 millió dollár jelenleg.
De ez még csak a jéghegy csúcsa, ugyanis 2006-ban Copperfield megvett 11 komplett szigetet a Bahamákon potom 55 millió dollárét, majd több mint 40 millió dollárt költött rá, hogy létrehozza a szigeteken a földi Paradicsomot. A szigeteken, ha épp nem ő piheni ki fáradalmait bárki elmehet nyaralni, aki kifizeti az éjszakánkénti 50 000 dolláros díjat (és legalább 5 éjszakát kell foglalni). De ebben persze nincsenek benne az extra programok: a tüzijáték pl. 25 000 dollár pluszba kerül, a kalózos tematikájú kincskereső játék 20 000 dollár.
És ami talán szakmai szemmel a leginkább izgatja az embert, az Copperfield 150 000 tárgyból álló bűvészet történeti gyűjteménye, aminek össz értéke meghaladja az 500 millió dollárt. A kollekció egy 4000 négyzetméteres kiállítóteremben tekinthető meg (már persze annak, akit Copperfiled személyesen körbevezet, mert a múzeum a nagyközönség számára nem nyitott.)
2014-ben Copperfield vagyonát 800 millió dollárosra becsülték, azóta minden évben átlag 70 millió dollárt keresett és az ingatlanjainak értéke is jelentősen nőtt. Így biztosan kijelenthető, hogy össz vagyona jócskán meghaladja mára az 1 milliárd dollárt.
Talán mára már szülei is megbékéltek fiuk karrier választásával.
Forrás: celebritynetworth.com