Évek óta nagy sikere van a bűvészeknek a got Talent sorozatban, szinte minden országban nyert már bűvész vagy ért el dobozós helyezést. Idén pedig Shin Lim, megnyerte kártyatrükkjeivel a világ legnagyobb tehetségkutatóját az America's got Talentet. Nyilván mindenki tudja, hogy ezek a műsorok alapvetően tehetségkutató díszletek közé tett varieté showműsorok, ahol valójában már rég befutott fellépők versengnek egymással. Ha nagyon cinikus akarnék lenni, akkor mondhatnám, hogy Shin Lim-et is most fedezték fel a műsor kapcsán, de ez ordas nagy kamu lenne. Olyannyira feledezésre várt, hogy konkrétan már a műsorban való szereplése előtt leszerződtették a Broadwayre, hogy legyen az Illusioniusts műsorának egyik főszereplője. Nem mellesleg pedig a kártyabávészet világbajnoka, aki számos szakmai versenyt megnyert már és a nagyközönség előtt sem volt egyáltalán ismeretlen, hiszen Penn & Teller Fool us című tv showjában szerepelt többször (a szerepléséről készült egyik videót már a műsor kezdete előtt több mint 50 millióan látták youtube-on).
Shin Lim kezdetektől nagyon tudatosan építette a karrierjét. Még tizenévesen saját bűvésztreükkjeinek kiadásával szerzett nevet magának a szakmában. Majd a black art technikájának a close-up kártyabűvészetben való divatba hozásával állított össze műsort, amivel elkezdett bűvész gálákon fellépni. Újabb műsort dolgozott ki, amivel sorra hozta el az első díjakat bűvészversenyekről és végül 2015-ben világbajnok lett vele. Időközben a nagyközönség felé is nyitott azzal, hogy tudatosan elkezdettt youtube-on építkezni és a Fool us tv műsorának köszönhetően tömegekhez jutott el a híre. Teljesen logikus lépés volt ezek után az AGT. Itt a műsorban is nagyon profin eltervezve adagolta az anyagait. Nem követte el azt a hibát, amit sokan, hogy már a válogatón ellövik a legerősebb anyagaikat, hanem fokozatosan egyre jobb és jobb műsorokat hozott, miközben egységesen megmaradt annál, amit a nézők megszoktak tőle, vagyis a látványos kártyatrükköknél. És a közösségi médiában is nagyon tudatos kampányt csinált maga mellett. Már a válogatóról való első posztolása óta létrehozta a saját hastagjét a #shintowin-t, ami kicsit furán hatott még akkor, de tökéletesen mutatja azt az eltökéltséget, ami egész karrierjére jellemző. Shin elég megosztó figura, epikus stílusa és törekvő személyisége miatt általában vagy nagyon rajonganak érte vagy ki nem állhatják az emberek. Mindenesetre sok fiatal bűvész tekint rá példaképként és újra sexyvé tette a kártyatrükköket a nagyközönség számára, szóval végtére is a szakma mindenképp sokat nyert vele.
És hogy mihez kezd a műsor után? Novembertől jön a már jó előre lekötött Broadway run az Illusionists-el, majd az AGT nyereménnyel együtt járó vendégszereplés Vegasban. De nekem van egy olyan érzésem, hogy ha elhatázza, hogy egy állandó Las Vegas-i szerződést szeretne elérni és headlinerré válni valamelyik kaszinóban, az is összejöhet neki. De ne szaladjunk még ennyire előre, nézzük a produkcióit a műsorban. A válogatóra egy nagyon ütős és vizuális ambiciózus kártya rutint hozott:
Aztán a híres 52 Sades műsorának zanzásított verzióját adta elő:
Aztán megcsinálta a 52 Shedes of Red második részét, kicsit átalakítva:
Majd a díjnyertes Dream Act műsora következett:
És a döntőben egy reveal halmazt adott elő:
Az eredményhirdetésen pedig már csak levezetésképp kártyatrükközött: