A MOM Kulturális Központ a bűvészet rajongói számára az utóbbi években egyet jelent az Illúzió Mesterei Fesztivállal. Némi utánajárást követően viszont kiderült, hogy a bűvészet és az intézmény kapcsolata jóval régebbre nyúlik vissza. Ugyanis mint arra fény derült Rodolfo többször adott bűvészműsort ugyanabban színházteremben, ahol az Illúzió Mesterei gálaműsorait tartjuk.
A MOM Kulturális Központot és benne Buda legkorszerűbb színháztermét 1951. november 7-én adták át a nagyközönségnek. Alig két hónappal az intézmény megnyitása után, 1951. december 31-én lépett fel Rodolfo, a legendás bűvész szilveszteri műsorával az intézményben, amit Tóth László fotográfus örökített meg az alább látható fotón. A háttérben jól felismerhetőek a színházterem jellegzetes oszlopai.
1957. szilveszterén pedig a televízió indulásának rögtön az első évében, Tele humor, Tele dal, Tele tánc címmel láthatták a nézők „a tévé nyilvános szilveszteri kabaréját”, amelyet szintén a MOM Kult-ból közvetítettek. És ebben a szilveszteri műsorban - mint annyi későbbi szilveszteri tv műsorban - Rodolfo is szerepelt. Rodolfo mellett olyan előadóművészek kaptak szerepet ekkor a műsorban, mint Rátonyi Róbert, Kellér Dezső, Feleki Kamill, Tolnay Klári és Agárdi Gábor. És ennek a szilveszeri adásnak egy részletét is megtaláltam, amiben Rodolfo bűvészkedik a MOM Kult színpadán és a felvétel végén kirajzolódik az új év, 1958:
https://www.youtube.com/watch?v=kozabGBVRA0
Természetesen a későbbiekben is számos bűvész lépett fel az intézményben és Rodolfo is biztosan állt még ezen a színpadon. Külön érdekesség, hogy az évtizedekig futó legendás tv-s tehetségkutató műsor a Ki-mit-tud?, amin számos hazai bűvész ért el sikereket szintén a MOM Kultból indult. Ugyanis az 50-es évek végétől a MOM Kult hétvégenként fiatal tehetségeknek adott lehetőséget a fellépésre színpadán és innen merítette a Televízió a tehetségkutató ötletét.
A bűvész világbajnokokat is felvonultató Illúzió Mesterei fesztivált legközelebb 2020. március 19-29. között rendezzük meg a MOM Kultban. Mindenkit várunk szeretettel!