
Tudom, hogy lassan átmegy a blog gátlástalan Corodini rendezvény reklámba, de úgyis tudod, hogy addig fogom írni ezeket a cikkeket, amíg fel nem állsz a géptől és meg nem veszed a jegyedet. És hogy miben lesz különleges az idei Corodini?
A versenyzőknek idén mindössze 8 percük lesz rá, hogy bemutassák tudásukat, így sokkal pörgősebb lesz a verseny, a produkciók közötti űrt pedig Boldog Péter és Szabó István töltik majd ki. És azt mondtam már, hogy Laci bácsi Újpalotáról indul a Corodinin! Vadonatúj műsorral készül.
Ismét sok kellékárus lesz, és különlegességként a Figaro Bűvészbolt standjánál itt a Corodinin lesznek kaphatóak először újdonságaink. Hogy mik lesznek az újdonságok? Sajnálom, de ezt csak azok tudják meg, akik eljönnek.
A szemináriumot idén nem egy, hanem négy előadó tartja, egyikük az angol nyelvű könyveivel külföldön nagy sikert elért Kovács József, aki nemrég 10 állomásos szeminárium turnét tartott Angliában! És saját egyedi mutatványaikat tanítja meg még Szabó István, Gáspár Merse és Boldog Péter. Mindezt Dr. Szabó G. Gábor fogja össze lendületes stílusával.
A mini-szemináriumon minden eddiginél több előadó magyaráz trükköt, többek között a Drift című mutatványával világsikert elért Sike Tamás (aki el is fogja magyarázni a több ezer példányban eladott trükkjét itt). Persze megint csak azoknak, akik eljönnek. De olyan nevek magyaráznak itt még trükköket, mint Susán Péter, Gáspár Merse Előd, Gyertyán Balázs, Váradi Tibor, Astor és Tóth Kim Móric.
Idén különleges lesz a Corodini gyűrű átadása is, video vetítéssel egybekötve kapja meg egy igazi világsztár a kitüntetést. Hogy ki kapja? Gyere el és megtudod.
A gálában Magyarországon évtizedek óta először újra látható lesz színpadi zsebtolvajszám Larry Hypnox előadásában! Valamint fellép a világrakorder Lui, a saját tv sorozattal büszkélkedő Danny Blue, egy elképesztő karakterszámmal Feodor Attila, a galamobok bűvölője Rózsa Hajnalka és két különleges produkcióval is készül Holcz Gábor!
Szóval hány jegyet adhatok?








.jpg)



Az október 5-én bemutatott új cirkuszi műsorban Nagy Molnár Dávid is állandó szerepet kapott, így szerdától vasárnapig most hónapokon át minden nap láthatjátok illúzióit a manézsban. A hivatalos programajánló:
Egy éve megy egy diákrovat a Vendég a háznál-ban a Kossuth Rádióban. VÁLASZ-UTAK a címe. A mai adásban Soma volt a gyerekek vendége.
Vagy online átutalással a következőkép:
Dr. Szabó G. Gábornak pénteken (október 4-én), lesz két előadása Pécsett (Janus Pannonius Múzeum Felsőmalom u. 9,) 17 és 19 órakor. (belépődíj: 800 Ft.). Szeretettel lát benneteket akár már a Kártyakiállítás megnyitóján is (lásd alább), melyen a részvétel ingyenes! Részletek alább, a Facebookon (
Októberben újra Gondolatolvashow! Gondolatolvasás, jövőbelátás, telepátia. Vajon lehetséges? Tapasztald meg a saját bőrödön!
A szerdai Hal a tortánban Ungár Anikó Holcz Gábort hívta szórakoztatni vendégeit. Gábor először egy kötéltrükkel nyűgözte le őket, majd egy kártyatrükköt adtak elő közösen.
Szeptember 26-án, azaz ma este 20:20-tól az m1-en Kevin James, Philip Escoffey és Dan Sperry próbálnak meg érvényesülni Fábry mellett. Lesz rózsalebegtetés, drawing duplication és cukorka áthatolás torkon. Íme az előzetes: .jpg)
Apollo Robbins (a világ jelenlegi legjobb színpadi zsebtolvaja) előadása a TED-en, arról, hogy hogyan használ misdirectiont az órád ellopásához.
Dan Sperry az antimágus, Philip Escoffey a mentalista és Kevin James a feltaláló mutatkoztak be a tegnapi budapesti
Végre kezdik meglátni itthon A Houdiniben rejlő lehetőséget. a most
Elvárások:
Egy hazai bűvész kolléga az alábbi szöveggel hirdette magát: "Magyarország leghíresebb illúzionistája". Illik ezt ráírni egy plakátra? Mi alapján mondhatja ezt el magáról valaki? És vajon melyik kollégáról van szó? A tovább után megtudod.
Andrei Jikh megmutatja, hogy miért nem szereti sok ember a bűvészeket. Történt ugyanis, hogy a theory11 nevében interjút készített a Szemfényvesztők című film színészével Jesse Eisenberg-el. Tehát Andrei volt a riporter. Néhány sztenderd kérdés után viszont nem bír magával és előveszi a kártyát és elkezd flörishelni. Igen, teljesen eltéveszti a szerepét. Ez OK lenne, ha VELE készítene valaki interjút, de így kb. olyan, mint mikor a riporter kérdés helyett saját magáról kezd el sztorizni. Eisenberg persze udvariasan belemegy a dologba és még ő kérdezgetni - kvázi átveszi a riporter szerepét. De közben kb. ez ül ki az arcára: ez most komoly? Az álmokfutás 2:30-nál kezdődik.