Megpróbálok most kevésbé bulváros lenni, ezért csak egy szelíd kijelentéssel kezdem ezt a bejegyzést. A tényleges kongresszus péntek este kezdődött egy olyan programmal, amelyet már nagyon-nagyon vártam... 

Régóta ismerem a péntek esti gála főszereplőjét, Harry Andersont. Nagyszerű komikus bűvésznek ismertem meg a youtube-on is megtalálható '80-'90-es években készült HBO-s és egyéb felvételekről. Eredetileg utcai bűvész volt, mielőtt színésznek, komikusnak állt (egyébként játszott Stephen King It c. könyvének filmes adaptációjában is).

A szombat a dealer room nyitásával kezdődött. Itthonról Astor, Joker és Jupiter árultak. (Itt szeretném megjegyezni, hogy véleményem szerint a külföldiek szemében a magyar bűvészéletről alkotott képet nagyban árnyalja az, hogy a kereskedőink milyen cuccokat visznek ki. Ők mind a hárman tényleg világszínvonalú dolgokat szállítanak. Mondom ezt úgy, hogy kegyetlen sok ócskaságot áruló kereskedőt láttam már pár igen magas színvonalú kongresszuson.)

A verseny (28th Annual Close-Up Competition) délelőtt zajlott, az eredmények a következők:

Az egyik legnagyobb tanulság, hogy valószínűleg nem jön be a papírforma a nyári vb-re. Blackpoolban nagyon úgy tűnt, hogy az összes vb esélyes megjelent és a kategóriákat boszorkányos módon úgy alakították, hogy minden fontosabb ember helyezett lett valahol. Ezt most nem tudták megoldani, hiszen egy kategóriában osztanak ki 3 helyezést és 3 "emlékplakettet". Valószínűleg ezt megfontolva sokan nem is jöttek el a FISM helyezettek közül. A kártya második helyezett Paul Sommersguter és a close-up harmadik Hector Mancha nem lettek helyezettek, az első helyet pedig Woody Aragón nyerte el (aki szerintem nem volt annyira jó).  

Aragón "bee assembly" rutinnal kezdte műsorát, majd kevert csomagból több különböző módon kibetűzött kártyákat. Sikere valószínűleg annak tudható be, hogy egyrészt túl azon, hogy befutott bűvész, elismert szeminarista, másrészt laza és közvetlen Tamarizhoz hasonló előadói stílusa kiemeli a mezőnyből.
Az olasz Trabuk-ot sajnos lekéstem, úgy tudom, hogy nagyon komoly figyelemeltereléseken alapuló utcai bűvészet jellegű műsort adott elő.
Andost műsorát láttam. Gyakorlatilag olaj és víz rutint mutatott be úgy, hogy a piros-kék lapok hátuk színe szerint váltak ketté, majd szivárvány színűre változott az egész csomag. A műsor eleje tiszta, látványos hatásokból állt, a műsor végén azonban sajnos látszott némi kiforratlanság. Én ezzel együtt a kivitelezés, az összkép annyira modern és nagyszerűen kiválasztott volt, hogy én megelőlegeztem neki az első helyet.

A délutáni szemináriumán Eugene Burger hasonló dolgokról beszélt, mint két nappal korábban. Azzal a különbséggel, hogy most egy átgondolt, strukturált előadást láttunk kicsivel kevesebb, mint egy órában.
Az előadás egy kulcs gondolatát szeretném veletek megosztani: McKingtől Lance Burton-ön keresztül Jeff McBrideig példákat hozott arra, hogy kik azok akik szöveges trükkjeikhez vázlatot (scriptet) írnak. Lényegében mindenki. (Az egy dolog, hogy megírják, de meg is tanulják.) Így az előadás közben nem azon jár az eszük, hogy milyen rizst hintsenek, meg azon, hogy mekkora ostobaságokat mondtak, hanem a nézőkkel és a prezentációval foglalkozhatnak. Az én olvasatomban ez egy lépcsőfok ahhoz, hogy az előadás egyrészt mind kevésbé a bűvészről és a trükkről szóljon, másrészt segít központba hozni a nézőket.

Jason England szemináriuma nem okozott meglepetéseket. Gambling dolgokat mutatott nagyon könnyedén, őrületesen profi módon.

David Williamson szemináriumából valószínűleg nem fognak meggazdagodni. Az elején hosszan dumált, majd talán egy trükköt mutatott, végül egy régi bakiját mutatta be videón. A felvétel húsz éve egy angol tv csatorna karácsonyi műsoráról készült. Egy ötéves fiúnak mutatott egy párlapos trükköt preparált kártyákkal. A srác azonnal kiszúrta az összeragasztott lapokat és széttépte, így a trükköt természetesen nem tudta bemutatni és beadtak egy reklámblokkot. A szeminárium csúcsa pedig az volt, hogy a srác most huszonakárhány évesen a Csillagok háborúja zenéjére a hátsó sorból kiballagott a színpadra, majd Williamson végre bemutatta neki a trükköt. Furcsa, hogy egy ilyen zseniális csávót bohóckodni hívnak, miközben ilyeneket is tud.

Vasárnap Larry Hass szeminárium, díjátadás, és close-up show (Larry Hass, Tom Stone, Jason England, Eugene Burger és David Williamson).

Levezetésképpen Max Maven és Tom Stone Lecture. Érdekes csávó ez a Max Maven: egy szuper önálló műsor után gyakorlatilag olyan kiszámolós trükköket mutatott, amelyek akár Rodolfó vigyázat, csalok! c. laikusoknak szóló könyvéből is származhattak volna.

És így jutunk el a David Berglas Díj átadásához, amelyet idén Derren Brown kapott. Az átadás után Derrent nyilvánosan faggathatták. Komikus volt, hogy szinte mindenki úgy kezdte a kérdését, hogy hálásan megköszönte Derrennek, hogy példát mutatott neki. Majd valaki -egyébként elég tapintatlanul- leküldte szerencsétlent könyörgőbe. A srác ugyanis aziránt érdeklődött, hogy ki a kedvenc bűvésze. Az első sorban Max Maven, Eugene Burger, rögtön mellette David Berglas. Rövid, kínos csend után tudtuk meg a meglepő választ: a kedvenc bűvészei Max Maven, Eugene Burger és David Berglas. Akiknek persze ő tartozik hálával stb. stb. Végül megemlítette Tellert, akivel főleg pályája elején sokat konzultált (valószínűleg jelnyelven). Én azért egy kicsit személyesebbre is számítottam.

Az esti gála rendkívül színvonalas volt, a fellépők: Alana a legjobb női bűvész, akit valaha láttam, Tom Stone, Simmons & Simmons nevű komikus duó, Professor Al Carthy egy teljesen háborodott műsorral, Jerome Helfeinstein árnyékszínháza, Hun Lee egy érdekes oda-vissza játszódó műsorral, David Williamson (lényegében ezt és ezt mutatta be önként jelentkező gyerekekkel, néha elég megalázó módon [neve elhallgatását kérő ismerősöm azt mondta, hogy jól szórakozott, de ha az ő gyerekével csinálta volna ezt, addig rugdosná, ameddig mozog]) és a fekete színházas Les Chapeaux Blancs.

Végül egy apró meglepetés...